Napi friss

Fördős Zé – Sorozatos kudarcok, anyagi bukások kísérték az életét

Vitt catering céget egyedül és édesapjával közösen, de kereskedett brazil függőágyakkal is, ám ezekbe belebukott.

Alkat kérdése, hogy valaki bele mer vágni egy vállalkozásba, vagy sem. A Konyhafőnök műsorvezetője és zsűritagja ma sikert sikerre halmoz, de volt idő, amikor sorozatos kudarcok és anyagi bukások kísérték az életét. Erről Fördős Zé azért mesél, mert nem szeretne olyan fals képet festeni magáról, hogy neki mindig minden sikerül. „Az életemet valamennyire meghatározta, hogy nagyon nagy dinamikával, szenvedéllyel és őszinte lelkesedéssel nekifutok valaminek, és általában nem jön össze, vagy elvesztem. Ilyen volt a cateringes cég, de volt brazilfüggőágy-kereskedésem is, amit szintén imádtam, és aztán eltűnt. Aztán próbálkoztunk gyorsétteremmel, és nagyon sok egyéb kísérletem is volt” – mesélte a Palikék világa by Manna YouTube-csatornáján.

Valahányszor kudarc érte, sosem érezte úgy, hogy fel kellene adnia. Sőt mindig volt elég bátorsága valami másba belekezdeni. Reméli, hogy ez a jövőben is igaz lesz rá. vendéglátós családból származik, édesapja éttermében is dolgozott, de hiába végezte el a vendéglátó szakot a főiskolán, ő maga végül igyekezett távol tartani magát attól a vonaltól, amiben felnőtt, azaz soha nem nyitott saját éttermet. „A cateringcégünket is nagy lelkesedéssel csináltuk egyszer, aztán megégettük magunkat anyagilag. Lehet, ezért is vagyok óvatos – utalt a 2008-as válságra, amibe ráadásul nem egyedül, hanem édesapjával közösen bukott bele. – Amíg ezek a ciklusok zajlottak az életemben, és éreztem, hogy nem tudom nagyon jól elkapni a fonalát valaminek, nem volt kérdés számomra, hogy nem szabad abbahagyni. Mert mindig kísérletezni kell, és meg kell próbálni újra, mert be fog jönni! Persze ez csak egy feltételezés, és lehet, hogy a Street Kitchen sem fog örökké létezni, de mondjuk azt, hogy ezt most eltaláltam, és bejött.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!