Napi friss

Gelencsér Timinek is szerencsét hozott Rozs Geri volt barátnőjének ajándéka

A fiatal tévés és a sportoló egy ideig nagyon eredményesen játszott együtt a TV2 kalandrealityjében.

Rozs Geri az Ázsia Expresszben egy plüssmalaccal érkezett, amit volt barátnőjétől, Biankától kapott – a pár a játék forgatása alatt még együtt volt, később azonban szakítottak. Amikor a sportoló Kása Andrással versenyzett, a plüsst a hátizsákjában tartotta, így az nem is hozott szerencsét nekik, elsőként estek ki a versenyből. Geri aztán a szintén kiesett Gelencsér Timivel folytathatta a versenyt, a plüss pedig kikerült a hátizsákon kívülre, és így már sokszor szerencsét hozott a párosnak. „Nagyon sokszor fohászkodtunk ahhoz a kis malachoz, hogy, légyszi, segíts! Nyomkodtuk az orrát…” – mesélte Timi a TV2 kamerái előtt, amikor Rozs Gerivel nézői kérdéseket válaszoltak meg röviden.

A páros arról is beszélt, jó volt a közös játék, élvezték, hogy összetették őket, és hálásak, amiért kaptak egy második esélyt az Ázsia Expresszben. „Igazából mi régebb óta ismertük egymást az Exatlon miatt, de csak úgy távolról. Most ismertük meg egymást igazán, úgyhogy mostantól mondhatjuk, az életben is barátok vagyunk” – mondta Timi. „Ezt én sem fogalmazhattam volna meg szebben – fűzte hozzá Geri. – Már nagyon sokszor megfogalmaztam neked, Timi, igencsak kellemes meglepetése voltál. Ezt nem akarom túl gyakran hangoztatni, nehogy elbízd magad. Szépen lassan haladunk amúgy, igen. Köszönjük ezt a kérdést” – zárta le a témát.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Ázsia Expressz

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!