Napi friss

Árpa Attilának pénzt kínáltak, hogy alsógatyában főzzön

Az évek alatt meglepő ajánlatokat kapott a szebbik nemtől A Nagy Ő.

Akadt, aki meztelen képeket küldött neki, más felajánlkozott. Az ilyenfajta lelkiismeretlen nyomulás soha nem jött be Árpa Attilának, többnyire el is felejti ezeket, de azért pár ajánlatot nehéz kitörölnie az emlékezetéből. Ezek közül kettőről mesélt is egykor a Storynak a Nagy Ő. „A nők közül voltak már, akik nagyon messzire elmentek, hogy meghódítsanak maguknak. Az egyik hölgy egy hamis internetes profil mögé bújva keresett meg. Azt mondta, halálos beteg, és az az utolsó kívánsága, hogy velem cseveghessen. Ám amikor azt kérte, írjam körül, milyen szeretkezni velem, kezdett gyanús lenni a dolog. Utánanéztem, és kiderült, egy nem létező személy nevében írogat nekem valaki… Olykor vicces ajánlatokat is kapok. A legextrémebb kérés az volt, hogy egy leánybúcsún tekerjek szusit tizenkét nőnek. Természetesen alsógatyában. Utána már csak egy lépés lett volna, hogy rólam egyék meg az ételt. Az összeg, amit ajánlottak, meglepően magas volt. Ha épp szingli vagyok, talán be is vállalom, de nem voltam az. Szerencsére a pénzre sem szorultam rá, és végül nemet mondtam.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!