Napi friss

Református lelkész kérte a Tankcsapda legnagyobb slágerének törlését

Egy zenecsatorna le is vette képernyőről a klipet.

A Tankcsapda egyik legnagyobb slágere, a Mennyország Tourist 1999-ben született, ez hozta meg a zenekar számára a széles körű ismertséget. Egy református lelkész azonban levélben fejezte ki nemtetszését, úgy gondolta, az, hogy a gyerekek a Miatyánk imádság kezdő sorát a Tankcsapda dalból ismerik meg, semmiképpen sem helyes. A lelkész azt kérte a zenekartól, hogy ha lehet, minden rádióból távolítsák el a dalt. Lukács Lacit meglepték akkoriban a negatív hangok. „Bevallom őszintén, nem volt bennem az a gondolat, hogy a ’miatyánkos’ sor miatt bármilyen támadás vagy negatív kritika érhet minket – mesélte Lukács Laci A dal a miénk podcast legutóbbi adásában.  – Ez egy prédikációból kiragadott idézet, ami minden vasárnap elhangzik az ország ezer templomában. Mi ezzel a probléma? Nem gondoltam akkor sem, és nem gondolom most sem, hogy bármilyen szentségtörés lenne az, hogy ha az ember egy dalszövegben a saját hitvilágára is jellemző keresztény szövegkörnyezetből is említ. Ráadásul egyáltalán nem pejoratív értelemben” – magyarázta a zenész, aki azt is elmondta, a Tankcsapda szövegeiben már a kilencvenes évek elejétől kezdve megtalálhatóak az istenhittel vagy a kereszténységgel való párhuzamok, idézetek. A podcastből az is kiderült, nem az említett lelkész volt az egyetlen, akinek nem tetszett a Mennyország Tourist. Akkoriban nézői bejelentés is érkezett az ORTT-hez a dal miatt, így egy időre egy zenecsatorna is levette a képernyőről.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!