Napi friss

Nyári Dia és VV Merci – Vajon a műsor után barátok maradnak?

Majd’ három hétig szoros kapcsolatot ápoltak egymással, de jött Merci csokilopása, és pillanatok alatt megromlott köztük a viszony.

Hetek óta rizsen és babon élnek a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői a kolumbiai dzsungelben. A kincsvadászatokon mindig van esélyük finomságokkal visszatérni a táborba, ám a játékok nehézsége miatt ez sokszor nem sikerül nekik. Nem csoda, ha ott tartanak, lassan az ördöggel is lepaktálnak egy kis nassolnivalóért. Merci nem is tudott ellenállni a rengeteg csokinak, amit Fecó és Ádám nyert pár nappal ezelőtt, de mielőtt titokban elcsent volna egyet, kikérte barátnője, Dia véleményét. „Ha megcsinálod, akkor én támogatlak benne, de én nem merem. Kivagyok, de nem lopok csokit – mondta Dia, aki ezután gondolt egyet, és a csínytevés közben odament a mit sem sejtő fiúkhoz, és virágnyelven igyekezett a tudtukra adni, mi is történt a hátuk mögött. – Majd rá fogtok jönni. Nem én fogom elmondani. Nem leszek én a besúgó.” Fecóéknak persze egyből leesett, hogy csokilopásról lehet szó, az esetből pedig hatalmas botrány kerekedett, mert mindenki félt a kollektív büntetéstől. Egy emberként szúrták le Mercit, akinek végül Dia is hátat fordított, és Curtisszel diskurálva, cinikusan beszélt róla és a tettéről. „Majd eltöröm, Ati, a kezedet, aztán bocsánatot kérek! Ez gyengeség, nem lehet mindenki erős” – vágta oda Dia, amit Merci is meghallott.

A két játékos később megbeszélte a történteket, de érthető módon Merciben ott maradt a tüske, amit a barátnője árulása miatt érzett. Így amikor megkapta a büntetését, hogy neki kell kiválasztania a három embert, akik közül a nézők majd kiszavaznak valakit, Dia is belekerült a trióba. „Hátba támadva érzem magam. Azért mi az elmúlt két és fél hétben nagyon szorosan voltunk, és értem, hogy ez most neki szarul esett, de elnézést kértem. Ezek szerint nagyon beleszúrtam. De akkor is furcsállom, azt hittem, mi barátok lettünk” – potyogtak a könnyei Diának. A sors fintora, hogy ezt követően a lányok egymás után estek ki a játékból. Először Merci, másnap Dia kapta a legkevesebb szavazatot a játékosok közül. Azonban még van esélyük Kolumbiában elsimítani a nézeteltérésüket, a két műsorvezető, Sebestyén Balázs és Vadon Jani ugyanis elárulták, egy szállodában laknak, és ugyanazzal a géppel repülnek majd haza.

Kiemelt képek: RTL