Napi friss

Sebestyén Balázs – Miért nem kér a sztárbarátokból?

Amióta a médiában dolgozik, nemhogy barátságokat, de haveri kapcsolatokat sem kötött.

Mindegy, hogy rádióról vagy tévéről van szó, műsorvezetőként percek alatt teremt kapcsolatot és jó hangulatot. Nyitott, laza, szórakoztató személyisége miatt pedig azt gondolnánk, telis-tele van barátokkal, haverokkal a sztárvilágból. De ennek épp az ellenkezője igaz, ezt a rádióműsorában már sokszor említette. Többször elhangzott, noha szeret együtt dolgozni Vadon Janival és Rákóczi Ferivel a Rádió 1 reggeli műsorában, a magánéletben egyáltalán nem járnak össze. Ezen sokan megdöbbennek, hiszen hihetetlen összhang és humor köti össze a triót, ami miatt nehéz elképzelni, hogy adáson kívül ne akarnák még órákig egymás társaságát élvezni. Pedig nem. Balázs köszöni szépen, de a munkán kívül nem kér sztárkollégáiból. „Nincs az elmúlt húsz évből se barátom, még haverom se. Semmilyen felszínes kapcsolat. Egyszerűen nincs erőm üzemeltetni, se hazudni. Az én öt vagy hat barátom gimnáziumból van, együtt nőttünk fel. Ezek ’92 óta tartó kapcsolatok. Iszonyat dolgokon mentünk keresztül, jó és rossz dolgokon: váláson, egzisztenciális dolgokon, szerelmeken, csalódásokon, berúgásokon, mindenen, és nekem nincs is nagyon más, csak ez az öt srác” – árulta el Balázs, amikor Csernus Imre pszichiáterrel beszélgetett.

„Az, hogy valaki nyitott, laza típus, aki könnyen megtalálja a hangot a másikkal, nem jelenti azt, hogy nem húz egyértelmű határokat. Balázs viselkedése arra utal, hogy bár nagyon szociális, a fejében szétválik a laza, felszínes kapcsolódás a mélyebbtől. Amit ő barátságként képvisel, azok a múltból gyökerező kapcsolatok, és számára ezek a kapcsolódások kielégítőek, nem keres újakat. Tudatosan figyel arra, mibe fektet energiát, és pontosan tudja, hogy mit akar az emberektől” – mondta dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, aki szerint nagyon jó dolog, ha valaki ennyire tudatos az emberi kapcsolatait illetően.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!