Napi friss

Kandász Andrea – 3 kilónál többet soha nem hízhat

A tévés korábban 23 kilótól szabadult meg mindössze fél év alatt.

A TV2 műsorvezetője egy gyerekkori trauma után kezdett tudatosan odafigyelni a külsejére. „Negyedikes koromig olyan sovány voltam, hogy anyukám aggódott, és elkezdett hizlalni parizerrel, mert az volt az egyetlen, amiből sokat ettem, és nagyjából másfél év alatt megnőiesedtem, jöttek a hormonváltozások is, és pocakot eresztettem, ami nagyon zavart. Anyunak és apunak én voltam a legszebb és a legokosabb, feltételek nélkül szerettek, így az ő tükrükben alakult az önképem is. Aztán hatodikosként, egy nyári táborban megtetszett egy fiú. Fürdőruhácskában voltam, kilógott belőle a kis pocakom. Egy játéknál a fiúknak párt kellett választani. Én akkor már három napja ezt a srácot néztem, jókat beszélgettünk, barátkoztunk, nagyon bírt engem. Mégsem hozzám jött oda, hanem egy vékonyabb lányhoz. Nekem ez hatalmas trauma volt, mert ezt a kudarcot a duciságom számlájára írtam, és megfogadtam, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Onnantól tudatosan elkezdtem ráfigyelni, hogy mit eszek. Nem vacsoráztam. Amit anyu este főzött, azt csak másnap ebédre ettem meg. Már ettől rengeteget fogytam, önbizalmam lett, és meg is érkezett a sikerélmény, a következő nyáron össze is jöttem az első szerelmemmel, akivel 3 évig jártam. Akkor 15 kg-ot fogytam. Onnantól kezdve már egészen másként vártam a nyarat” – mesélte a tévés a Story nyári különszámában.

Kandinak az a legfontosabb, hogy ő legyen elégedett belül azzal, amit kívülről a tükörben lát. „Abszolút elfogadom, sőt másoknál sokszor vonzónak és attraktívnak is tartom, ha duci. De a túlsúly árt a szívnek, a vérnyomásnak, cukorbetegséget idézhet elő. Egyébként a férjemnek mindegy, hány kiló vagyok, ő feltétel nélkül szeret. Soha nem tette szóvá, ha felszaladt rám egy kis vagy akár a pandémia idején nagy felesleg. Kevesebb mint fél év alatt sikerült megszabadulnom ettől az igen tetemes, 23 kilós feleslegemtől egy palesztin szuperrostokat és grönlandi moszatot tartalmazó étvágycsökkentő segítségével. Két dolog volt nekem fontos, hogy a változókor okozta lelassult emésztést felturbózzuk, valamint az, hogy ne az izomzatom, hanem a kipárnázott has, popsi és csípő mérete csökkenjen. Egyetemistakoromból van egy Trapper farmerem. Ez a tesztnadrágom: ha felveszem, és szorítani kezd, akkor itt az ideje egy komolyabb diétának. Tavaly megfogadtam, amikor lefogytam, hogy figyelek arra, 3 kilónál több soha ne szaladjon fel rám. Persze ez stresszesebb időszakokban nem mindig sikerül, de ez az alapszabályom. Az étvágycsökkentő és tudatos étkezés mellett sportolok is: bringázok, futok, táncolok és az utóbbi időben kettlebellezek is. Alapvetően nem eszem húst, de van egy kedvencem: zalai lányként odavagyok a szarvaspörköltért dödöllével. Ezzel az étellel néha megjutalmazom magam, de akkor is jóllakom már fél adaggal.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!