Napi friss

Gajdos Tamás – Manökenéveinek köszönheti a Szerencsekereket

Anyagilag is megérte modellkednie, és most azt is elmeséli, miért!

„Ez botrány, sokan így gondolták – emlékezett vissza Gajdos Tamás az Abaházi Presszóban arra, hogyan ítélték meg az emberek, amikor huszonévesen manökenkedni kezdett. A nyolcvanas években nem éppen az efféle nőies szakmák voltak a társadalmilag elismert foglalkozások. – Kihívás volt, de alapvetően anyagi alapon. Akkoriban ugyanis az, hogy 300 forintot keresett az ember, amikor 3 forint volt egy liter benzin, igenis nagy dolognak számított. Ennél több motiváció nem is kell, hiszen anyagilag nagyjából rendbe tette az embert. Akkoriban estire jártam a főiskolán, mellette biztosítási üzletkötőként dolgoztam, és remek ösztöndíj-kiegészítésnek kínálkozott a lehetőség. Arról nem beszélve, hogy olyan kaland volt, ami nagyban meghatározta azt, amilyen most vagyok.”

Egyszerű diákkori csínytevésnek indult, végül Pataki Ágival szerepelt egy színpadon. „Az akkori Ifjúsági Magazin című szaklapban olvastam ezzel kapcsolatban egy hirdetést. Elmentem, megnéztem, mit művelnek ezek az emberek a színpadon, és azt mondtam, ezt én is meg tudom csinálni. Utólag sem akarom megbántani a kollégáimat és az akkori alkalmazóimat, de én ezt sosem éreztem igazán kiemelkedően fontosnak az életemben, viszont megkönnyítette azt. Többek között a média világába is ezen keresztül vezetett az utam, hiszen jöttek a reklámfilmek, én magam is elkezdtem szervezni különböző eseményeket, és még modellközvetítő- és oktató irodát is létrehoztam. Egy ilyen reklám kapcsán botlottam bele a Szerencsekerék válogatásába” – mesélte.

Más kérdés, hogy sokan megszólták miatta, bár akkoriban nem ez volt az egyetlen „furcsa” szokás az életében. „A 70-es években is, amikor elkezdtem kocogni, néztek rám, mint a hülyére a Hegyalja úton: ’Hülye futók! Hova futnak ezek? Kergetnek?’ – ilyeneket mondtak, mert tök bolond dolog volt futni akkoriban, viszont mára mekkora divat lett! Így volt a manökenség is. Hiszen ha arányaiban nézzük, nyolc lány után ment két manökenfiú a divatbemutatón. Viszont a világ legtávolabbi pontjaira is eljutottunk, például Kuvaitba, Kaliforniába, New Yorkba.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!