Napi friss

Újra rács mögé került Ambrus Attila

Tíz évvel a szabadulása után ismét lesittelték az egykori bankrablót.

A kilencvenes évek hírhedt bűnözője egykor harminc bankot, postát és utazási irodát fosztott ki, amiért meg is kapta méltó büntetését. Tíz évet töltött a hűvösön, 2012 januárjában azonban szabadlábra helyezték, és azóta is törvénytisztelő polgárként éli a mindennapjait. A már kétgyermekes édesapa most mégis újra rácsok mögé került, igaz, ezúttal fizettek a Viszkisnek, hogy lesittelhessék. Attila egy kerítésgyártó cég reklámarca lett. „Kapok némi gázsit, ami nem rossz, hiszen van két kisbabánk. A kicsi tíz hónapos, a nagyobbik három és fél éves, úgyhogy minden lehetőséget próbálok megragadni, mert a világjárvány miatt minden háttérbe került. Ezt a reklámot elvállaltam, mert szimpatikus volt a történet, de egyébként már számos megkeresést visszautasítottam. Az egyik legdurvább sztori egyébként az, amikor megkeresett egy szappangyártó cég, aminek az lett volna a szlogenje, hogy ’Ezzel a szappannal mindent tisztára lehet mosni!’ Hát ezt nem mertem bevállalni, mert annyira áthallásos volt. De reklámoztam már tetőt is egy építési vállalkozó cégének azzal a szöveggel, hogy: ’A biztonság a tetőnél kezdődik’” – mesélte a Reggeliben Attila.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!