Napi friss

Baby Gabi hogy csinálja? – Több tízezer forint marad a pénztárcájában havonta

Az énekesnő módszere nem jár nagy áldozattal.

Nagyon tudatos, ha a bevásárlásról van szó. A Mokkában elárulta, ha van rá lehetősége, gyűjti a bolti kuponokat, ahogy az üzletek saját kártyáit is beszerezte, amikkel olcsóbban vásárol. Folyamatosan figyeli az akciókat, és mint mondta, célirányosan jár boltba, ahol pontosan tudja, mit akar éppen megvenni, így sosem költ feleslegesen. „Több tízezer forintot megspórolok azzal, hogy nagyon odafigyelek” – mondta, és hozzátette, ha mindent összead, úgy 20-30 ezer forint marad a pénztárcájában a hó végére. Bár a férje és az ikerfiai sem esznek meg mindent, már kitapasztalta, hogy mik azok a fogások, amit az egész család szeret, így mindig azok kerülnek az asztalra. A maradékot sem dobja ki a kukába, ha például paprikás krumplit készít, és nem fogy el, pár nap múlva krumplis tésztát készít belőle. Gabi három dologról azonban nem hajlandó lemondani: családjában nagyon szeretik a sajtot, így az mindig kerül a kosarába, míg egyik fiának a kedvenc pudingját, a másiknak pedig a kedvenc piskótáját veszi meg.

Kiemelt kép: Kéner Viktória/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!