Az énekes 1969-ben már rutinosnak számított a Táncdalfesztiválon. Pontosan tudta, mire számíthat, így maximálisan szeretett volna felkészülni a Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni című dal előadására. A korabeli bulvársajtó, már ha létezett volna, valószínűleg Poór Péter esete a mikrofonnal címmel számolt volna be az alábbi igencsak izzasztó szituációról. Péter és a többi fellépő a színfalak mögött vártak a sorukra. Nehéz dolguk volt, mert éles terepen egyszer volt lehetőségük elpróbálni a fellépésüket. „Csupán annyi eligazítást kaptunk: ’Ott van középen a mikrofon, oda menj ki, fiam, és ott énekelj.’ Én viszont készültem a produkciómra, amit akkor először színesben adott a tévé. A közvetítés előtt bejártam a terepet, feltérképeztem a díszletet. Igen ám, de a mikrofonzsinór beakadt valahova, és nemhogy az előre megtervezett koreográfiát nem tudtam megcsinálni, hanem kiegyenesedni sem tudtam, ugyanis nem ért a mikrofon a fejemig. Mindezt élő adásban. Ennek ellenére továbbjutottam.”
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor meggyűlt a baja a mikrofonnal. Nem sokkal később a szovjet dalok fesztiválján, az öltözőben várt a sorára, amikor ideges kiabálásra lett figyelmes: „Poór Péter, a zenekar már hatodszorra játssza a bevezető zenédet.” Több se kellett neki, rohant a színpadra, de az állványon nem volt mikrofon. Tamási Eszter konferanszié ugyanis azzal várta őt a színpad szélén, de ő ezt nem vette észre. Lekapta a szaxofonoknak térdmagasságba elhelyezett egyik mikrofont, ám ismét görnyednie kellett, hisz ez sem ért el a fejéig… De térjünk vissza az ominózus 1969-es fesztiválhoz, amelynek műsorvezetője Poór Klára volt. „Mindenki azt hitte, csak névrokonok vagyunk. A közönség és a kollégák is úgy tudták meg, ő a nővérem, hogy az elődöntő után riportot kellett készítenie a fellépőkkel, és abban árulta el” – meséli.
Kiemelt kép: Archív
