Napi friss

Zsolt gazdát lebuktatták a nők

A ceglédi fiatalember gyorsan kideríti, kivel működik igazán a kémia.

A Házasodna a gazda ceglédi párkeresője mindennap bezsebeli a puszijait. A lányok azonban a háta mögött kibeszélik, így sosem marad titokban, hogy kihez, milyen módszerrel próbál közelebb kerülni. Az azonban mindannyiukat meglepte, hogy a gazda mennyire nem erőlteti meg magát, ha az ismerkedési módszereiről van szó. Hajnival és Lídiával azt hitette el, hogy bogár ment a szemébe, ráadásul néhány perc különbséggel, így próbált közeledni a nőkhöz.

„Úgy éreztem, kicsit kínos ez a szitu” – fogalmazta meg Lídia, és szavaival Bibi is egyetértett, akivel előző nap került a gazda csókváltásba, miután azt mondta, a szívét működtető akkumulátort csak ilyen módszerrel lehet feltölteni. „Eddigi csajozásaim során sosem próbálkoztam efféle csajozási technikával” – esküdözött Zsolt gazda, aki láthatóan nagyon élvezi jelenlegi helyzetét.

A Nagyszalontáról jött, rendkívül csinos Hajnit is elgondolkodtatta az eset, de ettől függetlenül jól estek neki a férfi érintései, ráadásul a Házasodna a gazda kedd esti részében az is kiderült, remekül sikerült a férfival az első randija, amit egy csúszdaparkban élhettek át. „Amikor Zsolt cselesen kért puszit, akkor nagyon megörültem neki, mert láttam, hogy végre tesz egy lépést felém. Ez nagyon jól esett, és jól esett a puszi is”- mondta Hajni.

fotókredit: RTL Klub/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!