Napi friss

Sarka Kata is megszólalt a csaló nyirokmasszőr ügyében

Ő is igénybe vette a masszőr szolgáltatásait.

Az RTL Klub Híradója számolt be arról nemrég, hogy nyomozás indult egy nyirokmasszőr ellen, aki több mint tízmillió forintot csalt ki gyanútlan kuncsaftjaitól. Előleget kért tőlük, hogy fixálja az időpontfoglalásukat. Később aztán ilyen-olyan okokra hivatkozva lemondta a kezeléseket. A nyirokmasszőr szolgáltatásait ismert influenszerek is reklámozták, például Vasvári Vivien és Sarka Kata. Utóbbi most Instagram-oldalán adott ki közleményt, amit teljes terjedelmében, változtatás nélkül közlünk.

„Egy, a napokban felkapott témában szeretném tisztázni az engem is érintő helyzetet. Egy olyan személy került a közösségi média fókuszába, akihez én is jártam nyirokmasszázs-kezelésre. A kezelések után a kezelési díjat, hiszen a szolgáltatásával elégedett voltam, mindig megfizettem, és a masszázsokkal kapcsolatos semmilyen negatív élmény nem ért. Ő is, én is posztoltam arról, hogy hozzá jártam, és ez így rendben is volt. Ezért cserébe egyikünk sem részesült anyagi/természetbeni ellenszolgáltatásban – pozitív volt a tapasztalatom, így megosztottam veletek. Mindezzel csupán arra szeretnék rávilágítani – a médiában közöltekkel ellentétben –, közöttünk nem alakult ki semmilyen jellegű üzleti együttműködés. Ugyanakkor megdöbbenve olvastam az ellene felhozott vádakat, így amennyiben azok igaznak bizonyulnak, úgy nagyon sajnálom az érintetteket” – zárta közleményét Sarka Kata.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!