Napi friss

Tereh István: „Ki akarnak törölni az Első Emelet történelméből”

Az együttes egykori alapító tagjának és menedzserének fáj, hogy nem hívták meg a zenekar jubileumi koncertjére, de ettől még kerek az élete.

Tereh Istvánt még a nyáron kapta fel a sajtó, amikor közleményben tudatta, hogy nem lesz ott az Első Emelet jubileumi koncertjén, ugyanis korábbi sérelmek miatt csupán egy előre felvett videóban üzenhetne a jelenlévőknek, azt pedig méltatlannak érzi, így nem is hajlandó rá. Idővel aztán elcsitult a botrány, de utánajártunk, mit csinál most az egykori sztármenedzser. „Természetesen nem vagyok munkanélküli – nyilatkozta az ügy kirobbanásakor a Storynak. – A könnyűzenén még nem teljesen, de túl vagyok, máshol producerkedem, és a Solaris zene­kar menedzsereként Kisszabó Gábor­ral és Bogdán Csabával a mai napig együtt dolgozom. Emellett egy prosperáló reklámstúdió egyik társtulajdonosaként is jelen vagyok, valamint színház- és sportterületen is elkezdtem több együttműködést, de itt az első tárgyalásokon éppen csak túl vagyunk, így ennél többet még nem akarok mondani. Mindenesetre boldoggá tesz, hogy van két csodálatos gyerekem, a lányom épp most nyert felvételt a MOME mesterképzésére. Fantasztikus szerelemben élek, sok barát vesz körül, szóval kerek az életem! Az egyetlen, ami nagyon karcolja az igazságérzetemet, és felháborít, hogy ki akarnak törölni egy olyan együttes történelméből, amiért egykor nagyon sokat tettem.”

Kié az Első Emelet?

Kiki (Patkó Béla) és Berkes Gábor ‒ három vendégzenésszel ‒ a mai napig koncertezik ezzel a névvel. Ám Tereh azt mondja, mivel korábban nem volt divat levédetni a nevet, így ha van bátorsága, ma bárki alapíthatna Első Emelet néven együttest.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!