Napi friss

L.L. Junior Körtvélyessy Kingának: „A kanapéról kellett volna felállni, és a családdal törődni”

Úgy tűnik, mégsem olyan békés az elválás a rapper és felesége között, mint azt Junior korábban állította.

Miután a rapper elárulta, hogy több hónapnyi próbálkozás és párterápia után úgy döntöttek, hogy pontot tesznek a kapcsolatuk végére, nem sokkal később már arról szóltak a hírek, hogy összejött az X-Faktor egykori versenyzőjével, Dárdai Blankával. (Bár mindketten határozottan állították, csupán munkakapcsolat fűzi őket össze.) Sokan kíváncsiak várták, vajon mit szól a pletykákhoz Körtvélyessy Kinga, ám ő nem az a típus, aki a nyilvánosság előtt kiteregetné a magánéletének minden apró részletét, válásának okait, azzal kapcsolatos érzéseit is megtartotta magának, és ez azóta sem változott. Nemrég azonban Instagram-oldalán megosztott egy rövid bejegyzést, ami így szólt: „Mindenből felállok.” Az ártatlannak tűnő kiírást Junior egyből magára vette, és durván visszaszólt kislánya édesanyjának. „Az Insta- és a timewasting reddit-kommentek olvasása helyett a kanapéról kellett volna felállni, és a családdal törődni, vagy legalább velem együttműködni! Most hagyjuk abba az áldozati szerepjátszást, és a kamu kulturális különbségeket, kérlek… Inkább élvezd az új Range Rovert, és óvd a lányom a bulvár fogyasztásától, mert elég rossz példák vannak a közvetlen közelében… Ezzel én itt és most le is zártam. (Mondjuk, már egy hónapja megtettem 12 hónap próbálkozás után.) Hogy az embereknek mennyi idejük van” – idézi több portál a rapper Instagram-bejegyzését, amiből az jól látszik, Junior hiába állítja, hogy lezárta a múltat, érzései egyelőre nem csillapodnak. A kommentelők reakcióit látva, az internet népe is hasonlóan látja a helyzetet, sokan nem értik, Junior miért érezte úgy, hogy Kinga neki címezte két szóból álló bejegyzését. Mások előtt az nem világos, miért nem privát reagált volt felesége szavaira. Többen felvetették, mi szükség volt Junior részéről ilyen megalázóan nyilatkozni kislánya édesanyjáról.

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!