Napi friss

Ez aztán a tempó – Kulcsár Edina babát vár G.w.M-től

Boldogan újságolták, hogy nincs több akadálya az első közös gyermekük érkezésének.

A Dancing with the Stars egyik próbáján lett rosszul Kulcsár Edina, majd nem sokkal később kiderült: babát vár – értesült a Blikk. Míg az egykori szépségkirálynő korábban elzárkózott a gyerektémától, ma már bátran beszél róla. „Bevallom, Márk mellett az első pillanattól nyitott voltam mindenre, csak még korai lett volna erről beszélni – nyilatkozta a Storynak Edina. –  A kapcsolatunk elején még sok más, gyakorlati kérdés megoldása állt előttünk, de most, hogy látom, minden működik, már nincs akadálya semminek.” G.w.M pedig hozzátette: „Az igazság az, hogy annyi gyerekünk lesz, amennyit a Jóisten szán nekünk. Imádni fogjuk az összeset – mondta a rapper, akit kifaggattunk arról is, hogyha már családbővítésről van szó, lánykérésre készül-e. – Még nem tettem fel Edinának a nagy kérdést. Az esküvőről viszont már beszélgetünk, és alig várjuk, hogy Isten színe előtt kimondjuk, hogy örökkön örökké. Mert így gondoljuk, és semmiben sem vagyunk biztosabbak.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!