Napi friss

Mesés gyűrűvel kérte meg barátnője kezét Vastag Csaba

Az összeköltözéssel sem vártak sokat, hiszen hamar rájöttek, egymás mellett képzelik el a jövőt.

Biztos benne, hogy fiatal párjában, Evelinben megtalálta az igazit, és bár még egy éve sincsenek együtt, ez sem tartotta vissza attól, hogy feleségül kérje a csinos lányt. Közösségi oldalaikon örömmel osztották meg, hogy megtörtént a lánykérés, Evelin pedig természetesen igent mondott az énekesnek – ide kattintva megtekintheti az eljegyzéskor készült fotót, rajta a mesés gyűrűvel. A pár tavaly ősszel ismerte meg egymást. Hónapokon át titkolták a kapcsolatukat, mert mint utólag mesélték, nem szerették volna, ha bármi belerondít alakulóban lévő szerelmükbe. „Szerelem volt első látásra, de ezt mindketten csak később ismertük be – mesélte Csaba a Story magazinnak korábban. Amint biztossá vált számukra, nem tudnak és nem is akarnak egymás nélkül élni, kiálltak a nyilvánosság elé, és elmondták, már jó ideje együtt élnek. De azt is lelkesen újságolták, hogy legalább négy gyereket szeretnének. – Mindketten nagy családban nőttünk fel, és nagyon hálásak vagyunk a szüleinknek, akik lehetőségeikhez mérten igyekeztek mindent megadni nekünk. Ez a példa van előttünk, így aztán mi is szerető, nagy családban gondolkodunk. Olyanban, amelyben a klasszikus értékek, a szeretet és az összetartozás a legfontosabb, és meg is értünk erre.”

Örömükben nem mindenki osztozott, az internet népe például annyira rájuk szállt, hogy Evelinnek a legtöbb közös fotójuk alatt le kellett tiltania a kommentelés lehetőséget. „Tudatos volt a részünkről, hogy csak hónapok után vállaltuk fel nyilvánosan a kapcsolatunkat, mert sejtettük, nem lesz ez egy egyszerű – mondta nemrég a Bestnek Evelin. – Csabi már hozzá van szokva ahhoz, hogy mindenfélét írogatnak róla, nekem ez új volt, sőt az első héten egyenesen sokkoló! És persze, rengeteg kedves hozzászólást kaptunk, kaptam, de számos negatívat is, majd volt, amiből hír is lett” – magyarázta Evelin. „Fontos megjegyezni, hogy a sok pozitív visszajelzéshez képest elenyésző a negatív komment, de még így is sok… – tette hozzá Csaba. – Az utóbbiak rólam már leperegnek. Nem veszem fel, ha bántanak, viszont azt igen, ha Evelinről irkálnak vérlázító dolgokat. Felelősséggel tartozom érte, ráadásul én pontosan látom, mennyire értékes, lenyűgöző nő, aki az égvilágon semmivel nem érdemelte ki, hogy sértegessék. Életemben először valaki fontosabb saját magamnál, nem csoda, hogy meg akarom védeni minden rossztól.”

Kiemelt kép: Panamy Photo

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!