Napi friss

Kocsis Dénes: „A kisfiam érkezése előtt egy évvel kezdtem pszichológushoz járni”

Már 8 hónapos múlt a színész fia, Fülöp, akinek érkezése teljesen megváltoztatta a pár életét.

Számos kapcsolatot ingat meg, ha megérkezik az első közös gyerek. A kicsi kerül a figyelem középpontjába, és emiatt kialudhat a tűz, ami a szülők között egykor még lángolt. Kocsis Dénes a pszichológusával sokat készült a változásra. A színész szerint tudatosan nem lehet felkészülni az apaságra. „Fülöp érkezése előtt egy évvel kezdtem pszichológushoz járni, magam miatt. Ez jó döntésnek bizonyult, azóta is rendszeresen megyek, és mindenkinek ajánlom. Fejlődött a személyiségem, és így magabiztosabban várhattam a kicsi érkezését. Próbáltam elképzelni, hogy milyen apa leszek, hogy ne villámcsapásként érjen a változás, de valójában nagyon más ezt átélni, mint a többi apuka történeteit hallgatni erről az időszakról. Volt, aki azt tanácsolta nekünk, pihenjük ki magunkat, mielőtt Fülöp megérkezik, de hát ez is értelmetlen, hiszen nem előtte voltunk fáradtak, hanem miután megérkezett – mondja a színész. – Nagyon élvezem az apaságot, viccesen azt szoktam mondani, hogy mindenkinek ajánlom, próbálja ki! Ha az ember szülő lesz, egészen máshova kerülnek a hangsúlyok az életében, és már másként kell felelősséget vállalnia a cselekedeteiért.”

Természetes, hogy a kicsi érkezése Dénesék házasságára is hatással volt.„A kicsi érkezése bebizonyította, milyen erős alapokra építettük a kapcsolatunkat Petrával. Sokat dolgoztunk ezen már a megismerkedésünktől fogva. Sokan ott rontják el, hogy ha működik a kapcsolatuk, hátradőlnek, elkényelmesednek. Mi azonban napi szinten dolgoztunk és dolgozunk a házasságunkért. Így aztán a kisfiunk érkezése is csak megerősített minket. Ügyelünk arra, hogy töltsünk időt kettesben, és ha Fülöp elalszik, akkor egymásra koncentrálunk – mondja Dénes. – Fontos, hogy a baba születése után se tűnjünk el egymás számára, legyenek olyan időszakok, amik csak kettőnkről szólnak. Persze van, amikor ez nem úgy sikerül, ahogy tervezzük. Például Fülöp felébred, és órákig nem tudjuk visszaaltatni. De ezekben a helyzetekben is nagyon jól tudunk együttműködni Petrával. Segítjük egymást, ha látjuk, hogy a másiknak éppen kevesebb a türelme. Úgy érzem, szülőként is kiválóan kiegészítjük egymást.”

Nyáron Dénesnek még több ideje lesz a családjára. „Az évad vége igencsak sűrűre sikerült. Bemutattuk a Mária evangéliu­mát és az Egyedül nem megy című előadást, ami Presser könyvéből és dalaiból készült, ráadásul az István, a királyból is volt még előadásom. Szóval nagy volt a pörgés. A nyaram viszont elég szellős lesz. A Hatszín Teátrumban lesz havonta két előadásom, és persze egyéb fellépéseim is lesznek, de 10-15 éve nem volt ennyire szabad nyaram.”

Szülei példáját követi

Nem véletlen, hogy Dénesék ennyire tudatosan dolgoznak a házasságukon. A színész számára ugyanis a saját szülei jelentik a mintát. „Ők negyven éve vannak együtt jóban-rosszban. Megmutatták nekem, hogy egy kapcsolatért meg kell dolgozni, és én szeretném az ő példájukat követni.”

Kiemelt képek: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!