Napi friss

Értelmetlen halált halt a népszerű beszédművelő

Montágh Imre ma lenne 87 éves, ha azon a tragikus augusztusi napon nem zuhan a mélybe. Mindössze 51 éves volt, mikor meghalt.

Ma már felnőtt az a generáció, aki a nyolcvanas években rádiós műsorait hallgatva és televíziós műsorait nézve tanulta a magyar nyelvet. Sőt, olyan ismert művészek indulását is ő egyengette mint Esztergályos Cecília, Bálint András vagy Eperjes Károly. Bár maga is színésznek készült, ez az álma nem válhatott valóra, mert a felvételin eltanácsolták a pályától. Milyen szerencse! Montágh Imre ugyanis nem csak remek szakembernek, de igazi showmannak is bizonyult, aki ezreket tanított a tiszta beszédre. Életét a magyar nyelv szolgálata töltötte ki. Azt vallotta, a személyiségközpontú pedagógiáé a jövő, a hangzó beszédet tanította lélektani elemzéssel. A saját beszédével azonban sokáig meglehetősen elégedetlen volt, ezt maga árulta el egy korábbi televíziós műsorban. Saját beszédtempóját túl gyorsnak tartotta, kilencéves koráig erősen raccsolt, és az sz-hangja is csak idővel tisztult ki. Logopédus helyett őt még a bátyja tanítgatta, aki később mérnök lett, Montágh azonban – talán éppen a saját tapasztalásainak köszönhetően – végül a szakma felé fordult és a magyar nyelv mesterévé vált.

Feleségével, Reiner Nellivel nemcsak az életben, a szakmában is igazi társak lettek. Halálával óriási űrt hagyott hátra, pedig olyan sok dolga lett volna még. A remek férj és családapa rengeteget dolgozott, és éppen egy külföldi vakációra készült a családjával, amikor azon az augusztusi napon, 36 évvel ezelőtt megtörtént a baj. Még beugrottak Nelli szüleihez Kismarosra, ahol a már parkoló autó gurulni kezdett, Montágh pedig megpróbálta azt feltartóztatni. Sajnos sikertelenül, először ő zuhant a majd háromméter mély szakadékba, majd az autója is ráesett. Nem halt meg azonnal, ám a közkedvelt beszédtanár felesége egyből tudta, hogy nagy a baj, hiszen amikor már leemelték az autót a férjéről, még mindig azt súgta a fülébe: „Vedd le rólam a kocsit, Nellikém!”

Kiemelt kép: YouTube

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!