Napi friss

Élő adásban sírta el magát Berki Mazsi – „Nem gondoltam, hogy ilyen támogatás lesz mögöttem”

A fiatal özvegy azokra a támadásokra is reagált, amik azután érték, hogy elutazott Balira férje temetése után.

Berki Mazsi volt a vendége a szerdai Reggelinek, ahol többek között arról is kérdezték, hogy viseli a gyászt. „Még nem vagyok túl a történteken – mondta elöljáróban, és hozzátette, úgy érzi, férje elvesztése egy végtelen történet. – Majd az idő körbenövi ezt. Aki segít, azt mondja, jó úton vagyok.” Őszintén mesélt arról is, hogy jelenleg a gyásznak abban a szakaszában van, amikor hullámzik a hangulata, néha pánikrohamok is jelentkeznek nála. Ugyanakkor tudja, édesanyaként helyt kell állnia, és nem teheti meg, hogy kivesz egy egész napot szomorkodásra. „Helyt kell állni az életben, ami sajnos megy tovább.” Mint mesélte, kislánya, Emma tartja életben, ő ad erőt neki, ő érte kel fel nap mint nap, ő érte küzd. „Ő a mindenem, miatta érdemes a célokat kitűzni.”

Mazsi nincs egyedül a bajban, rengetegen segítenek neki átvészelni ezt a nehéz időszakot. Hosszasan sorolta, hogy szülei, testvérei, gyermekkori barátai, Berki Krisztián barátai, anyósa mind mögötte állnak. Ezen a ponton könnyek gyűltek a szemében, és nem tudta visszatartani a sírást. „Nem gondoltam, hogy ilyen támogatás lesz mögöttem – mondta elcsukló hangon. Lakatos Márk, a műsor házigazdája rákérdezett anyósával való kapcsolatára, hiszen köztudott volt, hogy Berki Krisztián és édesanyja között nem volt felhőtlen a viszony. – Nekem az elmúlt időszakban is jó volt anyósommal a viszonyom. Mindig segített nekem. Azt tanultam meg az elmúlt időszakban, fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk a szeretteinkkel. Sosem tudhatjuk, mikor járhat le az a bizonyos homokóra” – mondta sokatmondóan, és elárulta, Berki Krisztián is hálás volt neki, amiért közelebb hozta egymáshoz a családot. A pár azt tervezte, egy nap Krisztián szüleit közelebb költöztetik magukhoz, még az is felmerült, hogy egy közös telken osztozzanak.

A beszélgetés során szóba került Bali is, ahová a férje temetése után utazott, és ami miatt kapott hideget-meleget. Mint mondta, nem Bali volt a lényeg, hanem hogy olyan emberek között lehetett, akik szeretik, támogatják és segítik. „Ha a Börzsönybe mennek, oda mentem volna.” Mazsi egy táborban vett részt a szigeten, ahol rengeteg szeretet kapott, és mint fogalmazott, a résztvevők segítettek neki előrelépni és túlélni. A fiatal özvegy mesélt jövőbeni terveiről is. Egy éve álmodta meg az Emmazsi-tábor ötletét, ahol gyerekekkel és anyukájukkal szeretne foglalkozni. Szeretne azoknak segíteni, akik úgy érzik, egyedül vannak. Rengeteg programot is tervez: babaúszást, jógát, meditálást és sok meglepetést. De mint mondta, ez csak egy sok terve közül.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!