„Ha leejtenek valamit a villamoson, a mai napig azonnal ugrom, és felveszem. A húszéves lányoknak is átadom a helyemet. Ha azt mondja valaki az utcán: fiatalember, nyomban hátrafordulok. Nem vagyok normális, nem vagyok tisztában a korommal – nyilatkozta néhány éve a Storynak. – Azonkívül, hogy a lányomat fel kellett nevelnem, taníttatnom kell, egyáltalán nem érdekel a pénz. Ha az idő engedi, robogóval járok, és egy viszonylag olcsó kis autóm is van. Ennél azért jobbat, nagyobbat is meg tudtam volna venni, de minek. Hogy évente egyszer elmenjek vele Debrecenig? Egy barátom örökölt egy csodálatos sportautót, és mondtam neki, hogy én aztán bele nem ülök. Ha meglátnak benne, azt gondolják rólam, hogy eladtam a lelkemet az ördögnek. Ez nagyon bántott volna. Becsületes úton, munkával ilyet ugyanis soha nem tudtam volna megvenni.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
