Napi friss

Madárfiókaként tért vissza Berki Krisztián? Özvegye úgy hiszi, jelet kapott az égiektől

Egyes kultúrákban úgy tartják, a madarak a lelkek hordozói, spirituális vezetőink, amelyek fontos üzeneteket közvetítenek számunkra.

Az elhunyt médiasztár fiatal özvegye a napokban tért haza Baliról, ahol egy testi-lelki feltöltődést ígérő táborban vett részt. Mazsi közben rendszeresen bejelentkezett a közösségi oldalán a paradicsomi indonéz szigetről, és nap mint nap beszámolt lelkiállapotáról, ami néhai férje, Berki Krisztián elvesztése óta természetesen igencsak változó. Ezt „érezhette, láthatta, tudhatta” Krisztián is, aki talán egy madárfiókán keresztül szeretne kapcsolatba lépni, üzenni szerelmének. „Nem tudom, halljátok-e, ott vannak a kismadarak – mondta az Instagram-sztorijába feltöltött videójában Mazsi, majd egy madárfészek felé irányította a kamerát. – Képzeljétek el, hogy a garázsban, ahol van a parkolóhelyem, nem is olyan rég születtek kisfiókák. Nem tudom, pontosan milyen madárfajta, de azt hiszem, jelnek veszem!” – tette hozzá, majd a követőitől is megkérdezte, hogy szerintük van-e jelentősége a garázsban található madárfészeknek.

Fotó: Getty Images

Nos, Andy Vajna özvegye, Vajna Timi szerint egészen biztosan van, hisz ő is tapasztalt korábban hasonlót a férje halála után. Az üzletasszonyt egy varjú látogatta meg az otthonában. „Reggel berepült egy varjú a szobámba, és este Andyvel álmodtam. Utánaolvastam a mitológiai jelentésének. Szerintem meglátogatott a férjem, mivel a madarak a lelkek hordozói. Vagy magával szeretne vinni… Az éjjeliszekrényben lévő jegygyűrű felé vette az irányt, aztán sikerült kikergetni az ablakon. Érdekes volt” – írta korábban a közösségi oldalán Timi, aki egyébként úgy érzi, férje lelke már többször is meglátogatta őt, és a Rambo, a Die Hard, a Terminátor producere hol angyali piheként, napsugárként, dupla szivárványként vagy éppen mókus képében tér vissza hozzá.

Fotó: Getty Images

De nem csak Mazsi és Vajna Timi számolt be égi jelekről. Tavaly nyáron Rubint Réka is úgy vélte, elhunyt édesapja kíván neki üzenni szarvasaganccsal. „Édesapám halála után néhány nappal az erdőben sétálva találtunk egy elhullajtott szarvasagancsot. Majd a halála egyéves évfordulóján ezt a sétát megismételtük, és ismét szarvasagancsot találtunk. Ebben az évben minden reggel vagy este találkoztam egy szarvassal. Ezek mik, ha nem jelek? – tette fel a költői kérdés a fitneszedző, aki más furcsaságot is felfedezett. – Augusztusban megszületik a keresztfiam kisfia, akinek elképzelhető, hogy az Imre (ahogyan Réka édesapját is hívták – a szerk.) benne lesz a nevében. És abba a házba megy majd haza, ahol édesapám élt. Lehet, hogy valaki megmosolyog, de én hiszek a jelekben!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!