Napi friss

Straub Dezső: „A lányom nagyapja lehetnék”

A népszerű színész idén töltötte be a hetvenet, lánya, Napsugár pedig tizennyolc éves lett.

Sokan nem is tudják Straub Dezsőről, hogy két fia után született egy lánya is, aki még csak idén lett nagykorú. „Az édesanyjával csak a kislányunk 9-10 éves koráig voltunk együtt, azóta jóval kevesebbet látom Napsit. A lányom nagy családban nevelkedett – nagyszülőkkel, unokatestvérekkel. Szerencsére a kapcsolatunk mindig jó volt. Lányos apának lenni egészen más, mint fiúsnak. Egy férfinak egyébként is eleve talány megérteni a hölgyeket, és a kislányom is nőből van! Hajjaj! Amellett nagy közöttünk a korkülönbség is. Szóval nem voltam könnyű helyzetben – magyarázza a színész. – Gyakorlatilag korosztályosan helyet cseréltünk Napsival. Ő felnőttkorba lépett, én pedig beléptem az ’újra gyerek’ korosztályba. A lányom nagyapja lehetnék, de amíg egy nagyszülőnek csak szeretnie kell az unokáját, addig az én vállamat nyomja a szülői felelősség terhe is. Kettőnk között ott vannak a fiaim, akik bizonyos szempontból viszont majdnem apai szerepet töltenek be Napsugár életében. Az unokáimat pedig már éppen a lányom istápolja, imádja őket. Napsugár egyébként határozott, néha talán túlságosan az. Vigyáznom is kell, nehogy nagyon megkorholjam, ha éppen elragadtatja magát. Mert bármi történik, közöttünk meg kell maradnia egy szeretetteljes apa-lánya kapocsnak. Az én édesapám 32 évig nem beszélt az édesanyjával. Ezért is fogadtam meg, hogy ez velem és a gyerekeimmel nem történhet meg.” Napsugár, aki tehetséges versmondó, hasonlóan nagy szeretettel beszél az édesapjáról. „Sokszor csak hetente tudunk találkozni, máskor havonta, ez leginkább apa elfoglaltságaitól függ. De naponta beszélünk telefonon. Soha nem tiltott semmitől, de mindennek elmagyarázta a pozitív és a negatív oldalát. Talán ennek köszönhető, hogy eszembe sem jutott kipróbálni a cigarettát, a kábítószert vagy az alkoholt. A színház világa viszont már gyerekkoromban beszippantott, hiszen anya és a testvérem, Peti is színész, Dezsi pedig zenész. De azt is tudom a pandémia óta, mennyire bizonytalan a művészek helyzete. Ennek ellenére nagy álmom, hogy filmszínész legyek.”

A következő közös program

Apa és lánya most azt tervezik, hogy rövidesen ellátogatnak egy állatmenhelyre, ahonnan Napsugár szeretne örökbe fogadni egy kiskutyát.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!