Napi friss

Jennifer Lopez és Ben Affleck titkos esküvője – Itt van minden, amit tudni lehet az éjféli szertartásról

A lehető legszűkebb körben zajlott a ceremónia.

Óriási bravúrt hajtott végre Jennifer Lopez és Ben Affleck, ugyanis a teljes amerikai bulvársajtó állandó figyelme ellenére sikerült a legnagyobb titokban hivatalosan is összekötni az életüket. A ceremóniára július 16-án szombaton Las Vegasban került sor, minderről pedig mindenki csak utólag értesült. A People magazinnak a pár egyik ismerőse név nélkül elárulta, J.Lo és Ben nem akart nagy felhajtást a nagy napból, egyszerűen össze akartak házasodni a szeretteik körében. Az énekesnő édesanyja és gyerekei például biztosan jelen voltak. De lássuk a részleteket! Az 52 éves énekesnő két ruhával is készült a lagzira. Az egyik egy ujjatlan, egészen egyszerű esküvői ruha volt, amit egyik korábbi filmjében viselt, és amit évekig őrizgetett. A Las Vegas-i kápolna öltözőjében öltözött át, az oltárhoz már a libanoni származású divattervező, Zuhair Murad 2023-as tavaszi kollekciójából származó fehér, fűzős, nyakánál szív alakú csipkeruhájában és hozzá illő fátyolban vonult. J.Lo szinte már a védjegyének számító sminkben volt az esküvőn: füstös szemek, natúr rúzs. Ben Affleck fehér szmokingban mondta ki a boldogító igent. Mindketten tettek fogadalmat, majd felhúzták egymás ujjára a gyűrűt.

Az esküvő másnapján J.Lo közleményt adott ki, amiből kiderült, épp hogy odaértek éjfélre a kápolnába, ahol a kedvükért kicsit tovább tartottak nyitva, és még azt is engedték nekik, hogy fotókat készítsenek a rózsaszín Cadillacben, amit korábban állítólag Elvis Presley használt. Az énekesnő közleményéből jól látszik, hogy élete legboldogabb napjait éli, írását is úgy írta alá, hogy Mrs. Jennifer Lynn Affleck. „Amikor igaz szerelemről beszélünk, az egyetlen dolog, ami számít a házasságban, az a másik, és az egymásnak tett ígéret, hogy szeretni fogjuk egymást, törődünk a másikkal, türelmesek és jók leszünk egymáshoz” – olvasható üzenetében, amiből az is világosan kiderül, hogy a korábbi házasságaikból született öt gyerekkel együtt tervezik családi életüket. Az énekesnőnek Marc Anthonytól születtek ikrei, a most 14 éves Max és Emme, míg a színész-rendezőnek Jennifer Garnertől lett három gyermeke: a 16 éves Violet, a 13 éves Seraphina és a 10 éves Samuel.

Jennifer és Ben 2002 júliusában jött össze először, majd még annak az évnek a novemberében megvolt a lánykérés is. 2003 szeptemberére tervezték az esküvőjüket, de azt az utolsó pillanatban lemondták, majd bejelentették: külön folytatják. J.Lo Marc Anthony mellett találta meg a boldogságot, 2004-ben házasodtak össze, de végül 2014-ben elváltak. Affleck Jennifer Garnerrel kötött házasságot 2005-ben, ami 13 év múlva ért véget. Az énekesnő és a színész-rendező aztán 2021-ben ismét egymásra talált, idén áprilisban pedig másodjára is sor került a lánykérésre. Affleck egy igazán különleges, zöld gyűrűt választott eljegyzési ékszernek, ami azért figyelmes tőle, mert J.Lo szerencseszíne a zöld. Bár mindenki arra számított, hogy óriási felhajtás övezi a második nekifutásra tető alá hozott házasságkötésüket, végül úgy döntöttek, a legegyszerűbb útját választják a ceremóniának, hiszen mára ők is megértették, nem a külsőségek a fontosak, hanem az, hogy két ember szeresse egymást.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!