Napi friss

Horváth Éva – Fia ötévesen kezdi az iskolát

Nagyobbik gyermeke, Kristóf idén augusztusban ül be az iskolapadba Balin.

A családjával még év elején költözött ki Balira, és ugyan a nyár egy részét itthon töltik – épp a napokban érkeztek haza, – augusztusban már mennek is vissza, ugyanis a nagyobbik fiuknak kezdődik az iskola. A legnyomosabb okuk a költözés mellett épp ez volt, a szülők szerették volna, ha Kristóf kint kezdi el a sulit. „Megvártuk, hogy a kisebbik, Alex négy hónapos legyen, és mentünk is. Egyébként Kristóf is épp ennyi idős volt, amikor először eltöltöttünk kint fél évet – mesélte Éva a Mokkában. – Szóval úgy voltunk vele, hogy miért ne próbáljuk ki újból, annyi különbséggel, hogy Kristóf már óvodás, augusztusban pedig kezdi is az iskolát, méghozzá ötévesen, ami elképesztő. De imád kint lenni, és fél év alatt tökéletesen megtanult angolul.” Az édesanya arról is mesélt, hogy a gyereknevelés mellett jógatábort szerveznek, és amint visszatérnek az ázsiai szigetre, lerakja a jógaoktatói vizsgát. „Hosszú távon tervezünk Balin, kint látjuk a jövőnket.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!