Napi friss

Farkasházi Réka: „Nem értem azokat, akik arra fecsérelnek energiát, hogy gyűlöljenek”

Küldetésének tartja, hogy ezen a hozzáálláson változtasson.

Színésznői munkái mellett a Tintanyúl nevű zenekarán keresztül rengeteg időt tölt gyerekek között, akiknek igyekszik megtanítani, hogy a mindennapokban az apró dolgoknak is örülni kell, és hogy ne bántsanak másokat. „Tényleg nem értem – hiába vagyok 45 éves, és éltem meg nagyon sok mindent – azokat az embereket, akik arra fecsérelnek energiát, hogy ne szeressenek, vagy hogy gyűlöljenek, bántsanak másokat – mondta a Három Igazság című műsorban. – Nem könnyebb úgy létezni, hogy a másikat szereted? És az a baj, hogy én tudom a választ, de a világ nem ilyen.” Arra a felvetésre, hogy miért nem lép tovább egyszerűen ezeken a dolgokon, azt mondja, közszereplőként ízlést formál és közönséget nevel. „Nem tehetem meg, hogy továbblépek. Muszáj beszélni ezekről.” Amikor például drámapedagógusként dolgozott, morzsanaplót íratott a gyerekekkel, akiknek fel kellett jegyezniük, hogy aznap milyen olyan dolgok történtek velük, amik örömre adtak okot.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!