Napi friss

Regina főhercegné – Pápai áldással ment feleségül Habsburg Ottóhoz

Az utolsó magyar király fia egy életen át szerette nála 23 évvel fiatalabb nejét.

Habsburg Ottó felesége mélyen keresztényi életet élt, és talán boldogabb volt így, mintha királynéként és császárnéként kellett volna élnie. Pedig uralkodói szerepre készítették fel, hiszen a több száz éves szász–meiningeni hercegi családba született 1925. január 6-án Würzburgban. Csodás gyermekkora volt, a családi kastélyban szolgák lesték a kívánságait, lovagolt, zsúrokra járt, királyi fenségekkel találkozott. Tanítóitól pedig mindent megtanult, amit egy kis hercegnőnek tudnia kell. Az idilli időszaknak a II. világháború vetett véget, ám a család számára az igazi tragédia csak később következett: 1946-ban, éppen Regina 21. születésnapján szovjet fogságban meghalt az apja. Három év múlva az édesanyja úgy döntött, hogy a család hagyja el a szovjetek által megszállt Kelet-Németországot, és költözzenek Nyugat-Németországba. Azokban az időkben Regina a Katolikus Karitásznál dolgozott, hatalmas szükség volt a munkájára, mivel Keletről rengetegen menekültek Nyugatra. Sok magyar is, közülük többen Münchenben próbáltak szerencsét.

1949-ben éppen a müncheni magyarokat látogatta meg az utolsó magyar király és osztrák császár fia, Ottó. Ott, a magyarok körében találkozott először a Habsburg család 47 éves feje és a 24 éves Regina. Két évvel később házasodtak össze a franciaországi Nancyban az egykori magyar, osztrák, cseh, horvát arisztokraták színe-java előtt. A házasságot még XII. Pius pápa is megáldotta. Regina főhercegnére nyugodt élet várt, férje politikusként, közíróként dolgozott, akit sokszor elkísért az útjaira. De ott voltak Európa valamennyi királyi esküvőjén, keresztelőjén és temetésén is, igen szoros barátságot alakítottak ki a spanyol királyi házzal és a belga uralkodócsaláddal.

Balról jobbra: Eilika, György, karjában Ildikó főhercegnő, Regina és Ottó (Fotó: Archív)

Regina férjével a bajorországi Pöckingben telepedett le, és az ötvenes években komoly nyomásnak volt kitéve. A dinasztia fennmaradása érdekében fiút kellett szülnie, de csak a lányok, Andrea, Mónika, Michaela, Gabriella, Walburga után, 1961-ben jött világra a kis trónörökös, Károly, majd három év múlva György. Ottó és Regina hét gyermeke közül hat grófi és hercegi sarjakkal házasodott. Az első három lányuk megelégedett az arisztokrata életmóddal, de Gabriella és Walburga nem. Előbbi filozófiát és művészettörténetet hallgatott, mégis hegedűművész lett, utóbbi pedig, miután Budapesten hozzáment egy svéd grófhoz, svéd és európai parlamenti képviselő lett. Károly az osztrák parlament és az Európai Parlament tagja lett. Házassága Franciska Bornemissza–Thyssen hercegnővel zátonyra futott, mégis együtt nevelték fel három gyermeküket, azaz a Habsburg-ház eljövendő fejét, Ferdinánd Zvonimirt és Eleonóra, valamint Glória főhercegnőket. A család legkisebb gyereke, György Magyarországon telepedett le feleségével, Eilika oldenburgi hercegnővel, és Sóskúton élnek három gyermekükkel, Zsófia és Ildikó főhercegnőkkel, valamint Károly Konstantin főherceggel.

A főhercegné 2010-ben hunyt el, de nem Bécsben, a Kapucinusok templomában lévő Császári kriptában temették el, hanem a németországi, heldburgi családi sírboltban. Hamvait végül a férje halála után vitték át a Habsburgok hagyományos családi temetkezési helyére, ahol egyébként 12 magyar király és 18 királyné alussza örök álmát.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!