Napi friss

Az anyós, aki megmentette Vilmos és Katalin kapcsolatát

Katalin hercegné szüleit, Carole és Michael Middletont ritkán látni a nyilvánosság előtt. S hiába a családi kötelék, rájuk is vonatkoznak a szigorú protokoll szabályai.

Egy kis testmozgással kezdődnek Carole Middleton látogatásai, az asszonynak ugyanis a protokoll szerint bókolnia, pukedliznie kell Vilmos herceg, sőt a saját lánya előtt is, mivel azok a királyi fenség címeket viselik. Vilmos és Katalin nem ragaszkodnak hozzá, de az asszony, csakúgy mint a Middleton család többi tagja megteszi ezt azért, nehogy egyszer egy hivatalos eseményen megszokásból elfelejtsenek térdet hajtani a „gyerekek” előtt. A háromgyermekes Carole-t ez nem zavarja, lenyelt ő már Vilmos herceg miatt rágósabb békát is. Az első talán az volt, amikor a lánya elárulta neki, hogy együtt jár a trónörökössel. El lehet képzelni mekkora sokk lehetett ez. Majd milyen lehetett az első találkozásuk 20 évvel ezelőtt karácsony másnapján. Mennyit takaríthatott, mennyit készülődhetett, hiszen a brit trón örökösét látta vendégül. A herceg a közvetlenségével, humorával azonnal belopta magát Carole szívébe, Vilmos pedig már azelőtt is rajongott érte. Nem véletlenül, hallotta, hogyan lett a Middleton család Carole rengeteg munkájának köszönhetően milliomos.

Carole légiutaskísérő volt, a férje, Michael pedig pilóta, a munkának köszönhették szerelmüket. Aztán 1987-ben Carole vállalkozásba kezdett. Észrevette, hogy a gyermekzsúrokra készülődve az anyukáknak gondot jelent, honnan szerezzék be a parti kellékeket. Elkezdett hát babás papírtányérokat, kis koronákat, jelmezeket árulni. Az üzlet azóta is virágzik, de a család, és ez igen tetszik Vilmosnak, soha nem kérkedett a vagyonával. Mint ahogyan azzal sem, hogy lányuk a trónörökös felesége, és soha nem is használták ki ezt az üzleti életben. Húsz év alatt soha, egyetlen egy szót sem árultak el a sajtónak a kapcsolatról, és ezt a diszkréciót Vilmos nagyra értékelte, csakúgy mint a királynő, aki rendszeresen meghívja Middletonékat Skóciába, az Ascoti lóversenyre, de még karácsonyra is.

Katalin szülei, Carole és Michael Middleton (Fotó: Getty Images)

Carole és Vilmos kapcsolata csak egyszer szenvedett törést, amikor herceg és Katalin szakítottak. A nő úgy érezte, a lánya segített a hercegnek átvészelni az egyetemet, várt rá, míg ő a hadsereg különböző alakulatainál szolgált, közben a sajtó nemcsak Katalin, hanem a Middleton család életét is megkeserítette, és ezek után Vilmos csak úgy elhajítja a lányát. Az asszony tanácsolta azt Katalinnak, hogy ha vissza akarja szerezni Vilmost, akkor féltékennyé kell tennie. Katalin szót fogadott, és 2007-ben, a háromhónapnyi különélés alatt a legszexisebb oldalát mutatta meg: merész ruhákban szórakozott, férfiakkal flörtölt, rengeteget mosolygott. Az üzenete pedig egyértelmű volt: ha neked nem kellek, Vilmos, van más, akinek igen. A taktika bejött, és Vilmos ráeszmélve, hogy mit veszített, visszakönyörögte magát Katalin kegyeibe. Nem hiába mondta később a herceg egy interjúban: hálás az anyósának, amiért olyan lányt nevelt, mint Katalin, és köszöni neki a sok szeretetet, ami miatt úgy érzi, anyja helyett anyja az anyósa.

A Middleton szülők az unokákkal (Fotó: Getty Images)

Azt is értékelik Vilmosék, hogy remek nagymama. Ő és férje, Michael bármikor meglátogathatják őket, a hercegi pár akkor is számíthat a nagyszülőkre, amikor külföldön járnak hivatalos úton. Carole, aki már ötszörös nagymama, tavaly adott interjút a Good Housekeeping nevű magazinnak, itt mesélt arról, mennyire fontos számára, hogy minőségi időt töltsön az unokáival. „Imádok futkosni velük a domboldalakon, fára mászni, átmászni velük a kis alagutakon a játszótéren. Amíg képes leszek ezekre, addig csinálom velük. Velük főzőcskézünk, táncolunk, bicajozunk a férjemmel.” Arról is beszélt, hogy nem szól bele, hogyan neveljék három királyi unokáját. „Úgy érzem, a gyerekeim feladata, hogy átadják azt, amit ők fontosnak tartanak a saját gyerekeik számára. Megtanultam, hogy bölcs nagymama legyek.”

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!