Napi friss

Szorcsik Viki szívszorító vallomása: „Innentől örökre csonka család vagyunk”

A színésznő nehéz időszakon van túl.

Boldog, harmonikus családban nőtt fel két testvérével és szüleivel, ám ismert, hogy öccse, Béla tavaly december 22-én egy hosszú és kínzó betegség után tragikusan fiatalon elhunyt. „Én tényleg egy kerek családban nőttel fel, most már sajnos ugyanezt nem tudom elmondani. Valaki nincs köztünk a családban. Örökre csonka család vagyunk innentől – mondta megtörten a Palikék Világa by Manna YouTube-csatornán. A műsorból kiderült, a színésznő megható módon állít emléket elhunyt szeretteinek: bal karján tetoválásban emlékszik meg azokról, akik már nem lehetnek mellette, öccse emlékére egy keresztet tetováltatott a karjára. – Sajnos elvesztettük őt – mutatott a tetoválásra, ám többet a műsorban nem mesélt fivéréről. Korábban a Storynak így nyilatkozott róla: – Hárman vagyunk testvérek, de állítom, a szüleim őt szerették a legjobban. Ez nem véletlen, mi a nővéremmel korán eljöttünk otthonról, én 16, Beatrix 17 éves volt.” Viki és öccse közel álltak egymáshoz, életük minden részletéről beszámoltak egymásnak, mindig mindent tudtak a másikról. „Béla, ahogy az életemben folyamatosan jelen volt, a szívemben is örökre megmarad. Ott volt minden színházi bemutatón, követte a sorsom, ahogy én is az övét” – nyilatkozta megtörten öccse halála után.

Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!