Napi friss

Bereczki Zoltán: „A lányom gyakorlatilag egy bébiszitter mellett nőtt fel”

A színész-énekes úgy érzi, borzasztóan elrontotta annak idején, hogy lányával nem töltött elég időt.

Minden erejével azon van, hogy apaként helytálljon. Tanulva korábbi hibáiból, második kislányával, Flórával sokkal több időt tölt, mert mint mondja: nem akar lemaradni a fontos pillanatokról. Második felesége, Bata Éva a kapcsolatuk elején megkérdezte tőle, vágyik-e még gyerekre, mert ő nagyon, és jobb ezt a kérdést minél előbb tisztázni, hogy ne vesztegessék egymás idejét. Zoli egyértelműen tudta, hogy igen, szeretne másodszor is apa lenni, mint ahogy azt is tudta, ha ez megadatik, akkor jobb szülő szeretne lenni, mint tizennégy évvel ezelőtt. „A nagyobbik lányommal, Zorkával sokat beszélgetünk, és mostanában arról kérdezgetem őt, milyen emlékei vannak kiskorából. És kiderült, egészen mások, mint nekem. Szerinte neki nagyon jó gyerekkora volt, szerintem meg borzasztóan elrontottam ezt a dolgot – vagyis nem csak én – emlékezett vissza Szinetár Dórával közös életére a Hello, WMN! című beszélgetős műsorban. – De ebben nyilván magammal van elszámolnivalóm. Zorka gyakorlatilag egy bébiszitter mellett nőtt fel, mert nekünk annyi fellépésünk volt, hogy kedden, legkésőbb szerdán beültünk az autóba, és még vasárnap este is – ha épp nem előadásunk volt – haknizni mentünk. Emiatt nem is nagyon emlékszem az első pár év jelentős pillanataira, akár, hogy Zorka feláll, megszólal, és sorolhatnám. Én ennek a szöges ellentétét akarom és csinálom is most apaként. Egy darabot leszámítva nem játszom színházban, a fellépések maguktól megritkultak, nincs annyi koncert. Pont annyit vállalok, hogy otthon lehessek fürdetéskor. Egyszerűen ott akarok lenni ezeknél a perceknél!”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!