Napi friss

Kulcsár Edina és G.w.M – Nem csillapodnak körülöttük a kedélyek

Szerelmük megingathatatlan, látszik, odáig vannak egymásért. Mégis bármit tesznek, egyből támadják őket.

Kulcsár Edina és G.w.M immár több hónapja alkotnak egy párt, és ugyan nem a legszerencsésebb módon tudatták a világgal, hogy összejöttek – hiszen Edina pár nappal azelőtt jelentette be, hogy válik férjétől, Csutitól, és G.w.M-nek is friss volt a szakítása gyermekei édesanyjával –, az azóta eltelt idő mégiscsak őket igazolja. Év elején óriási médiafigyelem övezte őket, sőt, táborok alakultak ki, és nem csak a kommentelőknek, de még a hazai sztároknak is megvolt a véleménye a friss szerelemről és a két válásról. Akkor úgy tűnt, idővel lecseng majd a páros körüli felhajtás, közel fél év elteltével azonban még mindig forrnak az indulatok. Ha bármelyikük is kitesz egy közös posztot vagy megoszt egy képet, abból hír és beszédtéma lesz, a kommentszekciót pedig újra és újra elönti a végeláthatatlan hozzászólás cunami. Legutóbb például Edina és a rapper közös tetoválása lett a téma, amit ráadásul az exek sem hagytak szó nélkül. Csuti diplomatikusan csak annyit mondott, nincs a közös tetoválással semmi gondja, mivel neje és új párja szeretik egymást. G.w.M gyermekeinek az édesanyja, Melanie azonban már nem volt ennyire elfogadó. Úgy tűnik, a szerelmesek körüli felhajtás egy ponton túl már a rappernek is sok. „Akárhogyan is fáj bárkinek, szerintem ideje lenne megérteni azt, hogy a világ kevés lenne ahhoz, hogy éket szúrjon közénk. Ezúton is küldöm a csókom az irigy kutyáknak és szívből köszönöm, hogy vagytok nekem!’ – üzente G.w.M legutóbbi bejegyzésében.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!