Napi friss

Sztárok az elengedésről – „Ha nem dolgoztam volna, többet sírtam volna”

Egy anyának sosem könnyű megbarátkozni a gondolattal, hogy gyermeke egy nap felnő és kirepül a családi fészekből.

Van, aki igyekszik nem gondolni rá, míg más jó előre, tudatosan készül arra az időszakra, amikor gyermekének már nem lesz szüksége az állandó gondoskodásra, figyelemre. Nemrég Zséda beszélt arról a #nofilter – Nők filter nélkül Köböl Anitával egyik adásában, hogy már most megérintette annak a szele, hogy eljön az idő, amikor el kell engednie fiát, Nimródot, aki idén ősszel ünnepli 15. születésnapját. „Akkor majd szeretném lekötni magam szellemileg, munka és sport szempontjából is. Kell, hogy legyenek feltöltő programok és emberek körülöttem. Arra mindig figyeltem, hogy megtartsam azt a női hálót, amit az életem során építgettem. Rendszeresen találkozzak barátnőkkel, egykori kollégiumi társakkal, beszélgessünk, főzzünk, közös élményeket éljünk meg. Remélem, hogy mindig lesz annyi munkám, ötletem, kreativitásom, hogy egy pillanatig se unatkozzak” – mondta az énekesnő. Zsédához hasonlóan Deutsch Anita is abban az időszakban van, amikor egyre többször eszébe jut, hogy néhány év, és lányai, Emma és Hanni felnőtt nők lesznek. A színésznő korábban a Bestnek elmesélte, manapság csupán arra koncentrál,  hogy megtalálja azt a hobbit és kialakítsa azt a lelki hátteret, amik majd segítenek neki egy nap a lányaitól való el- és leválásban.

De bárhogy készül az ember, amikor eljön a nap, hogy a gyermek elhagyja a családi fészket, az sosem könnyű. Détár Enikő, akinek két gyermeke, Eszter és Zsigmond jó ideje elköltöztek otthonról, a Storynak így mesélt az elengedésről: „Amikor felnőnek, és önálló életet kezdenek, rájössz, hogy tulajdonképpen azért nevelted őket, hogy egy nap szabad emberek legyenek. Ennek ellenére fájdalmas elengedni a gyerekeimet. Főleg az első hetek voltak nehezek. Ha nem lettek volna felújító próbáim a színházban, meg táncpróbáim, többet sírtam volna, de annyit dolgozom, hogy nincs időm szenvedni. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom mindkettejükkel. Azt kívánom nekik, hogy éljék a saját életüket, és teljesítsék a saját életfeladatukat.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs (2), Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!