Napi friss

Kiakadtak a rajongók – Botrányba fulladt G.w.M és Demjén koncertje

Míg a fiatal rapper a közönségét hagyta cserben, addig Demjénnek a rajongói fordítottak hátat. De más előadók koncertje sem a várakozásoknak megfelelően zajlott le.

Futótűzként terjed az interneten az a videofelvétel, amin Varga Márk, azaz G.w.M egy budapesti koncertje során feldúlva üvölt a Dj-vel, majd a mikrofonját elhajítva idegesen távozik a színpadról. Mint kiderült, Kulcsár Edina párja a nem megfelelő hangosítás miatt hagyta faképnél a rajongóit. „Elcsúszott az egész, nem volt jó a hangtechnika, a mikrofon nem akart életre kelni. Akkor raktak minket már a színpadra, biztos volt valami csúszás, amikor nekem már úton kellett volna lennem a következő fellépésre, ugyanis három van. Ne haragudjatok, nem vall rám, nem szoktam ilyet csinálni. Akik miattam jöttek, azoknak ezer puszi, bepótoljuk!” – írta a közösségi oldalán a rapper, aki egyébként a fellépési díját is visszaadta a szervezőknek, csalódott rajongóinak azonban ez nem jelentett vigaszt.

Faképnél hagyták Demjént

A Kossuth-díjas énekes, Demjén Ferenc még tíz évvvel ezelőtt, a veszmprémi Aréna-koncertjén került kellemetlen helyzetbe. A gondok már a beléptetésnél kezdődtek, a minősíthetetlenül gyatra hangosítással folytatódtak, és a rendezvény hivatalos Facebook-oldalának törlésével értek véget. A nézők egy része már a harmadik szám után elhagyta a termet, Demjén azonban kitartott a hű rajongói mellett, és a történek ellenére is becsülettel megtarotta a koncertjét. „A zenekar sokszor szembesül a technikai hiányosságokkal, ami miatt kényszerhelyzetbe kerül. Ilyenkor eldönthetik, hogy vállalják-e a fellépést vagy sem. Általában a közönségre való tekintettel becsületből eljátsszák a műsort” — állt annak idején a közleményben.

Fotó: Schumy Csaba

Tóth Andi: „Belelépek a szádba”

A fiatal énekesnő tavaly év végén az egész országot bejárta, hol saját számaival, hol karácsonyi jazz-dalokkal szórakoztatta a közönséget. Utóbbi koncertje előtt sajátos stílusban hívta fel a rajongói figyelmét, hogy mi a különbség a két fajta esemény között. „Előre szeretném tisztázni: a karácsonyos jazz koncerten kizárólag karácsonyi jazzdalokat fogunk játszani, semmi sajátot. Ha valaki megint elkezdi ordítani, hogy ‘De a Néztek-et nyomjad, mer’ én azért jöttem te’, én leszállok a színpadról, és belelépek a szádba” — írta a közösségi oldalán Andi, aki ha szó szerint nem is váltotta be az ígeretét, de az ünnepi koncerten alaposan kiosztotta a közönséget, akik természetesen a Néztek című dalt követelték tőle.

Hiába vártak ByeAlex-re

Tavaly nyáron a Bánki-tónál lépett volna fel ByeAlex és a zenekara, az énekes azonban a nem megfelelő technikai körülményekre hivatkozva nem tartotta meg a koncertjét. Hogy miért maradt el a fellépés, azt később a következőkkel indokolta a közösségi oldalán. „Sajnos a technikai körülmények nem voltak megfelelőek számunkra ahhoz, hogy abban a minőségben és szellemben játszhassunk nektek, ahogy az a magunktól is elvárt feltételeinknek eleget tesz!” – írta Alex, amit a szervezők sem hagytak szó nélkül. „Hiába próbáltunk az utolsó pillanatig eleget tenni az előadó kéréseinek, sem az igyekezetünk, sem az összegyűlt 2000 néző várakozása és szeretetete nem volt elég ahhoz, hogy a koncertet megtartsa.”

Elsodorták a Tankcsapda gitárosát

2009-ben tízperces kényszerszünetet kellett tartania a Tankcsapda tagjainak felvidéki koncertjükön, miután egy túl lelkes, de kissé ittas rajongó felszaladt a színpadra és elsodorta a szólógitárost, Molnár Leventét, Cseresznyét, aki a hátára esett. „A határon túli koncerteken a hangulat mindig felfokozottabb, ami persze nem jelenti azt, hogy bárki felmehet a zenészekhez. Ez egy szabadtéri buli volt, ahol sajnos a biztonsági feltételek nem voltak adottak” – mondta akkoriban a Blikknek Bakó Csaba, a Tankcsapda menedzsere.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs, Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!