Napi friss

Új vizekre evez Istenes Bence

A népszerű műsorvezető már nem csak a képernyőn képzeli el a jövőjét.

Nem először bizonyítja Istenes Bence, hogy a kamera mögött is megállja a helyét. A műsorvezető nemcsak főszereplőként, hanem gyártóként is közreműködött az egyik nagy drogérialánc legújabb kampányában. Elárulta, nagyon élvezte a munka kreatív részét, és – a képernyős jelenlét mellett – egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy ilyen projekteket hozzon tető alá. „A tavalyi filmekhez hasonlóan nemcsak szereplőként vettem részt a projektben, hanem a kreatív koncepciót is én találtam ki, valamint az én csapatom gyártotta a kisfilmeket – mesélte lelkesen Bence, aki elárulta, az általa vezetett tévéműsorokban is gyakran vesz részt a háttérmunkákban, szereti szabadjára engedni a kreativitását. – Szeretem, amikor a végén összeáll egy ilyen produkció, és a közönség látja a munkánk eredményét.” Bence televíziós gyakorlata természetesen nagy segítség volt a munka során, amelyben elrejtette egyik legnagyobb „szerelmét”, a focit is. „A reklámfilm mellett egy spontán social kihívást is kitaláltunk, ami arról szól, hogy az adott cég futárai akár 5 órán belül házhoz viszik a megrendelt termékeket. Én pedig kipróbáltam, mennyi idő alatt lehet összeszedni mindent ehhez a raktárban. Addig kellett teljesítenem a kihívást, míg a focilabda, amit felrúgtam a tetőre, a másik oldalon landolt. Nem mondom, hogy könnyű volt, de érdekes lett végignézni, hogy egy-egy adott termék hány állomáson megy keresztül, amíg az online rendeléstől eljut a vásárlóhoz ennyire rövid idő alatt.”

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!