Napi friss

Jaksity Kata nem idegenkedik az online társkeresőktől

Az internetes ismerkedésnek számos előnye van, de bőven rejt magában veszélyt is. A műsorvezető szerint már mindkét oldalt megtapasztalta.

Jaksity Kata nem egyszer tett már kísérletet arra, hogy az interneten találjon párt magának. De mint mondja, mindezt roppant megfontoltan teszi, ugyanis nem egyszer akadt össze olyannal, aki másnak adta ki magát. „Annak idején a férjemmel két barátunk mutatott be minket egymásnak, de a legtöbb kapcsolatomat is a személyes találkozásnak köszönhetem. De közben nem gondolom azt, hogy az online ismerkedés ördögtől való dolog lenne. Voltak onnan jól sikerült randijaim, és ugyan egy férfival sem estem szerelembe, van olyan közülük, akivel azóta is baráti viszonyt ápolunk. De ahogy jó, úgy rossz benyomásaim is bőven akadtak. A netes ismerkedés számos veszélyt hordoz magában, amiről fontos beszélni. Én ötvenévesen, megannyi tapasztalattal a hátam mögött is be tudtam dőlni egy-egy alaknak, miközben fiatal lányokkal vannak tele a keresők, akiket naponta ejtenek át. Ez roppant romboló tud lenni a személyiségre, az önbecsülésre egyaránt. Vigyázzunk, kinek válaszolunk!” – mondta korábban az édesanya a Storynak.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!