Napi friss

Puskás-Dallos Bogi: „Megpróbáltam Petit összehozni egy barátnőmmel”

Az énekesnő hónapokig nem vett tudomást Peti udvarlásáról.

Tavaly nyáron mondta ki a boldogító igent Puskás Peti és Dallos Bogi, akik azóta is úsznak a boldogságban. A páros úgy érzi, valóban a másik felüket találták meg egymásban, pedig kapcsolatuk nem indult éppen zökkenőmentesen. „Hosszú udvarlási folyamat volt ez, pedig én már a castingon, amikor Bogival először találkoztam, tudtam, hogy mi remek páros lennénk. Próbáltam ezt a tudtára adni, de hónapokba telt, mire egyáltalán rájött, hogy udvarolok neki” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Puskás-Dallos Peti, akinek felesége elismeri, hogy nem olvas túl jól a jelekből. „A 2019-es évre elhatároztam, hogy a karrieremre koncentrálok. Akkor jött az X-Faktor, szerettem volna jól csinálni, mindent beleadni. Így még inkább figyelmen kívül hagytam az apró jeleket. Nagyon jól kijöttünk Petivel, néha elmentünk együtt ide vagy oda, de bennem fel se merült, hogy többet szeretne. Olyannyira nem, hogy volt, ezekre a találkozásokra elhívtam egy-egy barátnőmet azért, hogy Peti ne érezze a dolgot randinak. Az is előfordult, hogy megpróbáltam összehozni egy barátnőmmel. Biztos voltam benne, hogy mi csak úgy együtt lógunk néha, mert bírjuk egymást, de ennyi – árulta el az énekesnő, akinek egy közös filmnézős este során esett le a tantusz. – Peti átjött hozzám, hogy megnézzünk együtt egy filmet, és ott esett le. Rá is kérdeztem, hogy tulajdonképpen mit szeretne tőlem. Utána volt kb. két ’hivatalos’ randinak nevezhető találkozásunk, majd összeköltöztünk. Azóta pedig össze is házasodtunk, remekül megvagyunk.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!