Napi friss

Peller Anna: „Megalázó volt, ahogy velem bánt”

Pályakezdőként, amikor a rendezője minősíthetetlen stílusban beszélt vele, nem merte magát megvédeni, anyukája viszont megtette helyette.

A színésznő szereti, imádja a szakmáját, de az elmúlt hosszú évek alatt sok rossz is érte őt. Van köztük olyan, amit máig nem felejtett el. „Közel húsz éve egy próbafolyamat közben úgy éreztem, abbahagyom a szakmám. Rettentő érzékeny voltam – igazából vagyok még mindig –, de van színész, aki jól viseli, ha agresszívabban rendezik, és van, aki kevésbé – én az vagyok, aki erre rámegy. Az akkori rendezőm hozzáállásával voltak problémák, ami engem szörnyen megviselt – mondta Anna a Világtalálkozó című műsorban. – Megalázó volt, ahogy velem bánt, egyszer a hajamat is ’megigazgatta’. De pályakezdőként azt gondoltam, ennek így kell lennie, és beszélhet így velem, biztos csak én vagyok ideggyenge.” Hogy milyen megpróbáltatásokon megy keresztül nap mint nap, azt kizárólag az édesanyjának mesélte el, aki nem is hagyta annyiban a dolgot. „Felhívtam telefonon anyukámat, aki aztán írt egy levelet ennek a rendezőhölgynek: ’Tisztelem, becsülöm a munkásságát, de ha egy ujjal is hozzányúl a kislányomhoz, megölöm! Üdvözlettel: Peller Anna mamája.’ Erre a rendező kikészült, hívott telefonon, hogy mégis miket mondtam az anyukámnak, mire azt feleltem, csakis az igazat. De egyébként eleinte nagyon haragudtam anyura, nem beszéltem vele két napig. Majd mondta, hogy mivel nem tudok magamért kiállni, neki kellett.” Nem sokkal később Anna belátta, édesanyja helyesen cselekedett, amiért a mai napig hálás neki.

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!