Napi friss

Korda György: „Klárikával közösen minden nehézségből kimásztunk”

Leginkább anyagi természetű mélypontjai voltak az életében.

Teljes névszáma a kettő. Barátságos, kedves, másokra odafigyelő és együttérző. Együttműködési hajlamának köszönhetően lehet nagyon sikeres. Mások nyugodtnak, szelídnek, kiegyensúlyozottnak, a világ felé derűt és optimizmust sugárzó egyéniségnek látják. Életfeladata volt, hogy megtanulja az érzelmei kimutatását és a felé sugárzó szeretet elfogadását. A tudatalatti és a feladatok hajtják előre. Képes újra és újra megújulni, ismeretlen területeken kipróbálnia magát, és az új területeken sikert elérni.

Mit gondol minderről az énekes?

„Bukásaim nem igazán voltak, amikből fel kellett volna állnom. Inkább mélypontok voltak az életemben, azok is inkább anyagi természetűek, Klárikával közösen viszont minden nehézségből kimásztunk. Rengeteget tanultam a feleségemtől az elmúlt negyvenkét évben. Például, hogy soha nem szabad visszaélni az emberek szeretetével, az ismertséggel. A pályafutásom kezdetén, a szólókarrierem során persze volt, hogy kihasználtam a hölgyek rajongását, hisz férfiból vagyok, de ez már a múlt. Klárika óta már nem ismerem azt a szót, hogy ’én’, csak ’mi’ vagyunk. Mindent együtt élünk meg. Szó szerint minden rezdülését átvettük a másiknak, el sem tudom képzelni, hogy mi lenne velünk egymás nélkül.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!