Napi friss

A halálból hozta vissza barátait Mester Tamás

Három barátja is meghalt az elmúlt években, akikből kettő végül visszatért az életbe.

Évtizedek óta járja spirituális útját, és a meditációnak köszönhetően már több barátját is visszahozta a halálból. Az 51 éves zenész az Utazás a lelked körül című műsorban mesélt először az elképesztő történetről. „Sok csoda történt velem mostanában. Három barátom is meghalt az elmúlt években, ebből kettő vissza is jött. Az egyik huszonöt percig volt a halál állapotában, aztán hónapokig kómában volt. Az orvosok azt mondták, hogy egy százalék esélye van, de visszajött. Ugyanez volt a másik barátommal. Szívinfarktust kapott, de a meditációnak az ereje ebben a helyzetben is megmutatkozott. Csináltunk egy Facebook-csoportot, a közös barátainkkal elkezdtünk esténként meditálni, mindenki a hite szerint. Valaki imádkozott, más energiát küldött. Az egyik este, amikor nagyon erőteljesen csináltuk, az orvosok legnagyobb meglepetésére a barátom felébredt a kómából, és azóta is tökéletes egészségnek örvend – emlékezett vissza Tamás. – Zizi barátomnál ugyanez. Küldtük az energiát, próbáltunk arra összpontosítani, hogy meggyógyuljon. A lánya egyszer csak azt mondta, hogy az nem működik, hogy mi küldjük az energiát, mert a saját erejére van szüksége, inkább arra próbáljunk meg rámeditálni, hogy ő jó erőben legyen. Így is tettünk. Másnap, amikor felébredt, az volt az első mondata: ’Az erő legyen veletek!’”

„Orbán Józsi el akart már menni”

Két barátja életét megmentette, a 100 Folk Celsius zenekar néhai frontemberét, Orbán Józsit azonban nem sikerült visszahoznia a halálból. „Őt nem tudtuk visszahozni ugyanezzel a módszerrel, el akart már menni. Egyrészről a halál szörnyű, tragikus és hiányokat kelt, ha viszont azt vesszük, hogy Józsi végigjátszotta az életét, akkor szép élete volt.”

 

Kiemelt kép: Tóth Beáta

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!