Napi friss

„A gyerek érkezése a párkapcsolatra is kihat“ – Szakított párjával Sáfrány Emese

Januárban a légtornász még boldogan mesélt arról, hogy párja, Ádám sokkal jobban rá van hangolódva, minden gesztusából olvas, amióta kisfiuk, Nolen megérkezett.

„Úgy látszik, ez az év a szakítás éve… Nem gondoltam volna, hogy előbb-utóbb idáig jutunk, és nyilvánossá kell tennem ezt a hírt, de sajnos Ádámmal már egy ideje különváltak útjaink. Egy közös célunk megmarad az életben, mégpedig az, hogy fiunkat szeretetteljes környezetben neveljük fel, és a lehető legkevesebbet érzékeljen ebből a helyzetből. Valamiért így kellett alakulnia, és most jött el az a pont, hogy lezárul egy fejezet a közös életünkben. Őszintén köszönöm neked ezt a közel 4 évet, a rengeteg nevetést, élményt, szenvedélyt, barátságot, a sok tanítást, amire melletted jöttem rá és természetesen a fiunkat, Nolent, hogy általad anya lehettem. Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek tekintettel a helyzetre, magánéleti témában egyáltalán nem kívánunk nyilatkozni! Köszönjük előre is a támogatásotokat!” – tette közzé közösségi oldalán Emese.

Pedig év elején párjával még úgy nyilatkoztak, hogy közös gyermekük érkezése megerősítette a kapcsolatukat. „Az egyik legszebb dolog a szülővé válásban az, hogy a gyerek érkezése a párkapcsolatra is kihat. Én is máshogy nézek Ádámra, amióta megszületett Nolen, és látom, hogy ő egészen máshogy tekint rám, mint korábban. Végig velem volt a vajúdás és a szülés ideje alatt, látta, mit éltem át annak érdekében, hogy megszülessen a fia. Nolen érkezése előtt is fontos volt számára, hogy boldog legyek, de a szülés óta annyira rám van hangolódva, hogy minden apró gesztusomból olvas, figyel arra, hogy mit szeretnék, mire van szükségem” – mondta akkor Sáfrány Emese. Úgy látszik azonban, valami megváltozott, és a pár végül a szakítás mellett döntött.

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!