Szerencséje van Kárász Róbertnek, Annát és Rozit kérnie sem kell, örömmel avatják be az életükbe. A kapcsolatuk mindennapos, közös programokkal is tele van a naptár, de spontán ebédek, mozik is rendszeresen előfordulnak. „Mikor vagytok szabadok? – hangzik el gyakran a kérdés, és Robi máris a lányokhoz igazítja a napját, hétvégéjét. – Igaz, kevesebb időt vagyunk együtt, mint egy normál család, hiszen nem élünk egy fedél alatt, ettől még sokat vannak nálam a csajok, és sokat megyünk együtt ide-oda. Erre mindhármunknak igénye van, és hiába nőttek fel, a ragaszkodásuk irányomba, hál’ isten, csak szorosabb lett. Én meg tipikus lányos apuka vagyok, egyrészről ámuldozva nézem őket, milyen szépek, okosak, életrevalóak, másrészről meg folyton aggódom értük. Például már beléjük égett, hogy ha mennek valahova, ami egy kicsit is távolabb esik a megszokott úti céljuktól, akkor írnak, ha megérkeznek. Ha néha mégis elfelejtik, már hívom is őket, hogy minden rendben van-e.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba
