Napi friss

Benedek Miklós és Szacsvay László – Szavak nélkül osztoznak egymás fájdalmában

A két színész máig szoros barátságot ápol.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy közelről ismerik Benedek Miklóst, ugyanis a színész sosem volt bratyizós típus, alaposan megválogatta, kivel alakít ki szorosabb viszonyt. A Kossuth-díjas színész nemrég a Szavakon túl című műsor vendége volt, ahol sok minden mellett a Szacsvay Lászlóval való barátsága is szóba került. Mint elmondta, munkakapcsolatból lett baráti a viszonyuk, és a mai napig heti rendszerességgel tartják egymással a kapcsolatot – ha másként nem, telefonon beszélnek. Kadarkai Endre felvetette, hogy Benedek Miklós számára Szacsvay-e az az ember, akinek a színész a legbensőbb dolgait is elmondja, Benedek Miklós úgy felelt: „Igen… Ma már talán kevésbé. Mind a két családnál történtek dolgok. (Szacsvay László felesége évekkel ezelőtt kizuhant negyedik emeleti lakásuk ablakából, szerencsére túlélte az esést, de folyamatos ápolásra szorult – a szerk.) Az ember szemérmes ezekben. Ugye, történt ott egy tragédia a feleségével, nálunk is… Valahogy megtartjuk magunknak ezeket a kérdéseket. Érdekes, miért.” A színész szerint azért állt be változás kettejük kapcsolatában, mert ahogy jött a járvány, zárkózottabb életet kezdtek élni. Benedek Miklós elismerte, nehezen beszéli ki a fájdalmát, sokkal inkább belül éli meg azt, de úgy érzi, Szacsvay László is ugyanilyen típus, így megérti őt.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!