Napi friss

Két rocklegendánkért is aggódhatunk

Egymást érik az aggasztó hírek a hazai zenei világban.

A story.hu is beszámolt róla, hogy Révész Sándor, a Piramis énekese jelenleg kórházban van, múlt héten stroke-ot kapott. A rajongók azóta is folyamatosan érdeklődnek állapota felől, a közösségi oldalakon egymás után érkeznek a jókívánságokat tartalmazó bejegyzések. A zenész hivatalos Facebook-oldalán rendszeresen beszámolnak Révész Sándor állapotáról. „Sándor erősnek érzi magát, fegyelmezetten végzi a rehabilitációs gyakorlatokat, tornázik, amikor csak teheti, emelgeti a karját, lépcsőzik, ’biciklizik’. Minden rendben megy, ahogy az orvosai ígérték, napról napra szemmel láthatóan javul az állapota. A mai nap örömhíre, hogy a jobb kezén éledeznek az ujjai. Sok erőt ad neki minden lelki támogatás a néha bizony kimerítő küzdelemben” – áll a legutóbbi bejegyzésben.

Sajnos nem ő az egyetlen, akiért aggódniuk kell a rock rajongóinak. Csütörtökön derült ki, hogy az Omega gitárosa, Molnár György – művésznevén Elefánt – beteg, és hogy jövő kedden meg kell műteni. A zenész a Blikknek szűkszavúan nyilatkozott, érthető módon nem szeretne felhajtást maga körül ezekben a napokban, ugyanakkor megköszönte, hogy aggódnak érte. Azt is mondta, majd akkor beszél a betegségéről, ha már túl van rajta, és felépült.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!