Amióta hátat fordított a tévézésnek és a rivaldafénynek, Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekessel közösen kiadott, Szeretettel című lemezével járja az országot. Míg Katalin énekel, Júlia prózában osztja meg gondolatait a szeretet erejéről, meglátásai pedig máig nem vesztettek aktualitásukból. Sosem titkolta, mélységesen elszomorítja, amit a világban tapasztal, hogy szomszéd a szomszéddal, egyik nép a másikkal nem ért szót. Úgy véli, olyan világot élünk, ahol nem szeretik a szeretetet, pedig meg kellene tanulni segíteni egymásnak, de nem kötelességből. „Ha az ember nem döbben rá, hogy ugyanaz az egyetlen járható út van előttünk, mint kétezer évvel ezelőtt, azaz a szeretet útja, akkor mind egy szálig elpusztulunk, és meg fogjuk érdemelni. Én mégis optimista vagyok, és azt gondolom, miután rajtunk múlik, az ember csak lesz annyira ember, hogy észhez tér, és rálép erre az útra” – nyilatkozta a vajdasági, bácsfeketehegyi előadása után.
Abban hisz és azt is hirdeti, hogy a jóknak az a feladata, hogy a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdessék, tanítsák és terjesszék. „A szeretet megalapozásához az alázattal, az áldozattal kell kezdeni. A szeretetnek az az egyik legfőbb ismérve, hogy a másikért teszem, lemondok a másik javára, és mindaz, amiről lemondtam, azt a másik viszontszeretetében visszakapom – fejtegette a zákányszéki televíziónak. – Én azt tapasztalom, hogy nagyon sokan vannak a jó szándékú, segíteni kész, rendet teremteni akaró emberek, mégis a maréknyi, sikoltozó sápítozót halljuk meg. De az ordibálás, az erőszakosság, a türelmetlenség, a hangos szó nem más, mint a félelem palástja. És aki fél, az nem képes szeretni. Aki kiabál, az magával és a saját bajával van elfoglalva. Azt kellene elérni, hogy egyre többen legyünk azok, akik a másik oldalon vagyunk, és ezt a kisebbséget a szeretet által megtanítsuk szeretni.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska
