Napi friss

„Mindenkinek van egy kincsesbányája: a gyerekkora” – 2 éve hunyt el Csukás István

Éppen ma két esztendeje annak, hogy a legendás író, megannyi csodálatos mese megálmodója meghalt. 7 tőle származó idézettel emlékezünk rá.

„Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem.”

„A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.”

„A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene őket biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.”

„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.”

„A rossz helyzet elől a fantázia segítségével el lehet szökni.”

„A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt s ami ezután lesz… Mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell.”

„Engem igazából csak az élet érdekel. Amíg élek, addig minden érdekes.”

Kiemelt kép: Dömötör Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!