Napi friss

Exatlon Hungary – Virág András egyelőre csak olyan pályán versenyezhet, ahol nem ütheti be a fejét

A Bajnok legutóbbi fejsérülését kapcsokkal kellett összevarrni. 

Virág András egyelőre nem versenyezhet múlt heti fejsérülése miatt: a visszacsapódó csille vágta úgy fejbe, hogy kórházba kellett vinni, és összevarrni a sebet. Bár a pénteki medáljátékon már futhatott, de a veszélyesebb pályákat orvosa utasítására kerülnie kell. „Pénteken engedett az orvos, mivel azon a pályán nem tudtam ismét beverni a fejemet, a hétfői villajátékban viszont a parkouros részt túl veszélyesnek találták, ezért úgy ítélték meg, hogy a fejemben lévő kapcsokkal nem versenyezhetek, nehogy újabb baj történjen. Jelenleg csak szurkolással tudtam segíteni a csapatot, igyekszem átadni nekik a saját energiáimat is – mondta a story.hu-nak a Bajnok, aki nem titkolja, nagyon rossz érzés, hogy nem állhat rajthoz. Andris viszont attól nem fél, hogy fejsérülése miatt nem folytathatja a versenyzést. – Éppen azért, mert volt már több fejsérülésem, és nem hiszem, hogy ez akadályozná a jövőben a versenyzésemet.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!