Napi friss

Csak tudnánk, hogy csinálja! Ónodi Eszteren egyszerűen nem fog az idő – fotó

A Katona József Színház színésznője ma ünnepli 49. születésnapját.

Ónodi Eszter nevét hamar megjegyezte a színházi szakma, még diplomája sem volt, amikor főszerepet kapott a Katona József Színházban, ahol máig társulati tag. Aztán jöttek a filmszerepek, mint a Meseautó Kovács Verája, a Valami Amerika Esztere, később pedig a sorozatok, azon belül is az egyik legnépszerűbb hazai produkció, az Aranyélet, amiben Jankát alakította, és ami nagy kedvence volt. Magánéletéről csak ritkán nyilatkozik, és akkor sem árul el sokat. Több mint húsz éve él együtt párjával, Keszeg László rendezővel, akivel egy közös fia született, Zsigmond. Ahogy arról sem szokott beszélni, mivel őrzi testi-lelki egészségét, bár biztosan sokan kíváncsiak lennének rá, hiszen ahogy az alábbi fotón is látszik, hiába múlnak az évek, a népszerű színésznőn ez alig látszik, csupán a hajszíne lett világosabb.

2007-ben és tavaly nyáron (Fotók: Gálos Mihály Samu, Fülöp Dániel)

Kiemelt kép: Fülöp Dániel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!