Napi friss

Esztergályos Cecíliát nem hagyta el humora: „Kiderült, jönni tudok, de menni nem”

Három hónappal ezelőtt operálták a csípőjét, ami után az orvosa kényszerpihenőre fogta. A gondos odafigyelésnek köszönhetően hamarosan visszatér a színpadra, de jó pár előírást be kell tartania.

A színésznő tegnap ünnepelte a 79. születésnapját. Ha akart volna, akkor sem tudott volna mozogni a csípőműtétje miatt, amit kimondottan nehezen viselt. „Nem éreztem magam embernek – mesélte a Család-barát című műsorban. – Rettenetes, hogy min mentem keresztül, és ezt csak tovább fokozta, hogy legbelül én egy drámai alkat vagyok. Meg kell hagyni, lelkileg már jobban viselem a dolgot, de testileg sok időbe telik, hogy felépüljek. Kiderült, hogy jönni tudok, de menni nem – tette hozzá nevetve. Szerencsére Esztergályos Cecíliát a humorérzéke a betegsége alatt sem hagyta el, és mint mondta, rögvest jobban lesz, amint újra színpadra állhat. – Hál’ isten, egy hét múlva már játszom, visszaveszem a darabjaimat, szám szerint négyet: a Zserbótangót, a Hangembereket, a Császármorzsát és a Sári bírót. Persze vigyázok magamra, és betartom az utasításokat, miszerint nem szabad mélyre ülnöm, keresztbetenni a lábam, leguggolnom vagy lehajolnom. Azt mondta a főorvos úr, hogy ’Először tessék gondolkodni, aztán cselekedni!’ Hetvenkilenc évig ezt nem így tettem, most majd megpróbálok új életet kezdeni.”

Kiemelt kép: Család-barát/Duna

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!