Napi friss

A Nagy Ő – Tóth Dávid néha inkább aludt volna ismerkedés helyett

A több hétig tartó forgatások során a munkálatok olykor éjszakába nyúltak, ami a párkeresésre is rányomta bélyegét.

Kamerák kereszttüzében, forgatási ütemtervet betartva ismerkedni és szerelembe esni egyáltalán nem könnyű, sőt. Tóth Dávid kajakos, aki nemrég a TV2-n futó A Nagy Ő című műsorban keresett párt magának, őszintén mesélt a munkálatok nehézségeiről. „A forgatás nagyon fárasztó volt. A forgatási napok hosszúra sikeredtek, és volt, hogy éjjel kettőkor kerültem ágyba, reggel hétkor pedig már keltem, hogy elkezdjük a napot. Tényleg fárasztó volt. Lehet, volt olyan lány, aki adott esetben úgy érezte, hogy nem annyira érdekel, amit mond, nem érdekel engem ő mint ember, mint nő. Emlékszem, néha annyira fáradt voltam, hogy kiült az arcomra.” A sportoló azt is bevallotta, bármennyire sajnálja, előfordult, hogy bizonyos helyzetekben senki sem érdekelte igazán, csak egy jó alvásra tudott gondolni – derült ki a Csisztu Sport Cast adásából.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!