Napi friss

Senki ne utánozza Ördög Nórát alvási szokásaiban

Még csak nem is az a legnagyobb probléma, hogy nem alszik eleget.

Ördög Nóra a negyvenet betöltve úgy döntött, néhány dolgot ideje helyre tenni az életében, először is az alvást. Köztudott, hogy az elmúlt évben csupán pár órát aludt naponta, olyan sok feladata volt a családdal, a háztartással és persze a munkáival. Azt persze ő is tudja, ha nem alszik eleget, annak előbb-utóbb az egészsége láthatja kárát. „Ha keveset alszom, a saját bőrömön látom, hogy nyúzottabb vagyok, sokkal ráncosabb és karikásabb a szemem” – mondja az Instagram-oldalára feltöltött videóban, amiben egy szakértővel beszélget a helyes alvás fontosságáról.

A népszerű tévés elárulja, eddig csupán öt-hat órákat aludt, de azt sem egybefüggően, hanem rendszerint két részletben. „Este belealszom a gyerekek altatásába. Ahogy kinyitom a mesekönyvet, elkezdek ásítozni, a harmadik oldalnál pedig kifordul a kezemből a könyv. Két-három óra után felriadok olyan hajnali egy óra magasságában. Olyankor kipattan a szemem, üde vagyok, és azt érzem, végre senki sem zavar, így elkezdem utolérni magam a dolgaimmal: e-mailezek, vágok, pakolászok, rendezem a gondolataimat olyan hajnali három-négyig. Majd visszafekszem, és alszom reggel hétig. Szóval összejön az öt-hat óra…” Tudja, ez koránt sem elég, a szakértő pedig arra is felhívja a figyelmét: nem az a nagyobb gond, hogy nem alszik eleget, hanem hogy nem egyben.

Nóra arra is választ ad, miért nem szánt elég időt a pihenésre. „Az ezzel töltött időt érzem a leghaszontalanabbnak. Az ember agyában a lustasággal kapcsolódik össze az alvás.” Hozzáteszi, ettől függetlenül a gyerekeinek mindig arról beszél, milyen fontos, hogy sokat aludjanak. „Tehát tudni tudom fejben, csak gyakorlatban nem.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!